Kerékagy
Gazdaság Őrült vállalkozás
Tartalomjegyzék

Kerékagy

Mit tudhat egy bő fél éve alapított, használt kerékpárokat felújító műhely, hogy a világ legnagyobb kockázatitőke-befektetői 23 mill euróval (több mint kilencmillrd forinttal) szálltak be a felfuttatásába? Első látásra semmi különöset: a szerelők itt is gondosan ellenőrzik az átvett bicikliket, és kicserélik az elhasználódott alkatrészeket, mielőtt felteszik a kipofozott gépek fotóját a honlapra. A piacon működő kismill hasonló vállalkozáshoz képest az a különbség, hogy ez a francia startup Európában az első, amelyik kizárólag használt elektromos kerékpárokra specializálódott. Persze mások is foglalkoznak már másodkézből való e-biciklikkel, ám ezek a cégek általában csak az akkumulátort cserélik ki (vagy újítják fel), mielőtt továbbadnának a kétkerekű járműveken. Ezzel szemben az Upway teljes körű ügyintézést és felújítást vállal. 48 órán belül árajánlatot tesz annak, aki szeretne megszabadulni használt elektromos kerékpárjától, átveszi tőle a drótszamarat, amit újszerűvé alakít – akár a legutolsó fogaskereket és gumitömlőt is belrtve –, majd a honlapján jelentkező vásárlóknak Franciaországon belül házhoz is szállít.