Riasztó helyzet

A tomajmonostorai óvodabuszban felejtett kislány életét ez sem mentette volna meg, de sok más gyereken segíthet, ha az autós gyereküléseket riasztóval szerelik föl. Egy szerencsésen végződött júniusi düsseldorfi eset hatására most a német közlekedési minisztérium megbízott egy kutatóintézetet annak vizsgálatával, milyen rendszerek bevezetése lenne megoldható. Eddig két helyen, Olaszországban és Izraelben kötelező a riasztó használata a négyévesnél fiatalabbak szállításakor. Az USA-ban az autóipar 2025-re vállalta, hogy az új kocsikat fölszerelik, de több gyártó már most is ilyen berendezésekkel szállítja modelljeit. A gyári rendszerek általában kétfélék. Az egyik megjegyzi, ha indulás előtt kinyitották a hátsó ajtót, és kiszálláskor figyelmeztet a hátsó ülés ellenőrzésére. Ez kézitáskák és háziállatok elfelejtése ellen is véd. A másik, egyelőre ritkább módszer ultrahangos érzékelővel figyeli, van-e hátul mozgás az autó lezárása után. Kaphatók utólag beszerelhető eszközök is. Ezeknek a skálája a gyereküléshez kapcsolt súlyérzékelőtől a kamerákon át az egyszerű és olcsó visszapillantó tükörig terjed. Az eddigi elemzésekből kitűnik, hogy a gyerek ottfelejtése bárkivel, gondos szülőkkel is előfordulhat, ha a körülmények szerencsétlenül alakulnak. Más kérdés, hogy a gyereküléshez kapcsolódó berendezések nem segítenek azokban a nem ritka esetekben, amikor a kiskorút nem gyerekülésben fuvarozzák. Az új német kezdeményezés célja mindenesetre az lenne, hogy végül az egész EU-ban egységes óvintézkedést léptessenek életbe.