¬ 1841: Az első ópiumháború (1839–1842) során a Kínában uralkodó Csing-dinasztia lemondott Hongkong szigetéről Nagy-Britannia javára, amit a nancsingi szerződés szentesített.
¬ 1860: A második ópiumháborút (1856–1860) lezáró pekingi konvencióval a britek megszerezték a szigettel szembeni hegyvidékes területet, a Kowloon félszigetet is.
¬ 1898: A második pekingi konvencióval Kína 99 évre bérbe adta Nagy-Britanniának a szárazföldnek a Kowloont körülölelő részéből és 235 kisebb-nagyobb szigetből álló úgynevezett Új Területeket.
¬ 1941–1945: A Kínával 1937 óta hadban álló Japán három hét alatt legyőzte a várost védő brit és kínai csapatokat. A britek 1945. augusztus 30-án tértek vissza, s egy kivéreztetett Hongkongot találtak, amelynek lakossága a négy évvel korábbi 1,6 millióról majdnem egymillióval csökkent.
¬ 1982: A Pekingben tárgyaló Margaret Thatcher brit konzervatív miniszterelnökkel közölte Kína tényleges vezetője, Teng Hsziao-ping, hogy nem hajlandók meghosszabbítani az Új Területek bérletét, ami nélkül Hongkong többi része életképtelenné válna.
¬ 1984: Pekingben Thatcher és Csao Ce-jang kínai kormányfő aláírta a közös nyilatkozatot, amely megerősítette a Teng által meghirdetett „egy ország, két rendszer” elvet, és kimondta: Hongkong 1997. június 30-án visszatér Kína fennhatósága alá, ám egy minialkotmányban rögzítették, hogy 50 évig széles körű gazdasági és politikai autonómiát élvező Különleges Adminisztratív Terület marad. A megállapodást letétbe helyezték az ENSZ-nél, ám Peking már nem ismeri el az érvényességét.
¬ 1997: Miután Károly walesi herceg, Tony Blair brit munkáspárti kormányfő és Chris Patten, a 28., egyben utolsó hongkongi brit kormányzó, valamint Csiang Cö-min kínai pártfőtitkár-államfő jelenlétében levonták a brit zászlót, július 1-jén beiktatták a város új, Peking által jóváhagyott vezetőjét, Tung Csi-huát.
¬ 2003: Az átadás óta legnagyobb, félmilliós tüntetés fogadta, hogy a minialkotmány 23. szakaszára hivatkozva beterjesztették a nemzetbiztonsági törvény tervezetét, amit a tiltakozás hatására visszavontak.
¬ 2014: Peking közölte, hogy engedélyezi a minialkotmányban célul kitűzött általános választójogot, de a hongkongiak csak az általa jóváhagyott kormányzójelöltekre szavazhatnak. A könnygáz és a borsspray ellen használt eszköz után elnevezett esernyős mozgalom résztvevői tiltakozásként 79 napig elfoglalták a város központját, de nem tudtak engedményt elérni, a demokratikus ellenzékben viszont új, fiatal generáció tűnt fel.
¬ 2017: Az átadás 20. évfordulóján Hongkongba látogatott Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő, és kijelentette, hogy Kína Hongkong fölötti szuverenitásának és a kommunista párt vezető szerepének megkérdőjelezése az a vörös vonal, amit semmilyen körülmények között nem engednek átlépni.
¬ 2019: A kiadatási törvény tervezete elleni tiltakozás általában demokráciát követelő tüntetéssorozattá vált, amit a hongkongi hatóságok brutálisan elfojtottak.
¬ 2020: Az előző évi események előfordulását megakadályozni kívánó Peking nemzetbiztonsági törvényt fogadott el Hongkong számára. A lázadást, hazaárulást, terrorizmust és külső hatalmakkal összejátszást büntető jogszabály alkalmazásával megroppantották az ellenzéki médiát, az ellenzék vezéreit börtönbe csukták, illetve belső és külső száműzetésbe szorították.
¬ 2021: A választási törvény módosításával előírták, hogy a helyi törvényhozás posztjaiért csak „hazafi” indulhat, ezzel kizárva az ellenzéki jelölteket.
¬ 2022: Egyetlen jelöltként, a szavazatok 99,16 százalékával, a Peking által jóváhagyott elektori kollégium Hongkong új kormányzójává választotta John Leet, aki a város belbiztonsági főnökeként irányította a 2019-es tüntetések leverését és a nemzetbiztonsági törvény alkalmazását.
