A kevesebb több

A szén-dioxid-termelésért nem kizárólag az ember felelős; hogy a viszonyok alakulását modellezni lehessen, a természetes forrásokat is fel kell térképezni. A trópusi tavakról korábban úgy tartották, hogy évi 1600 megatonnányi szén-dioxidot eregetnek a levegőbe – annyit, mint Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország együttvéve. Kutatók, miután alaposan feltérképezték huszonnégy afrikai tó élővilágát, a Science Advances folyóiratban közölték: a trópusi tavak kibocsátása huszonötször kevesebb a feltételezettnél. Eddig ugyanis a trópusokon lévő állóvizek üvegházhatásúgáz-kibocsátását is észak-amerikai és skandináv tavak értékei alapján becsülték meg. Ám míg utóbbiakban nagyon kevés fito­plankton fejlődik, Afrikában a sok fény miatt más a helyzet: a fotoszintézist végző planktonmasszából bőségesen van az ottani állóvizekben, és ez nagy mennyiségű szén-dioxidot nyel el. (Világszerte a vizekben élő planktonok a globális fotoszintetikus aktivitás mintegy felét, és az oxigéntermelésnek is legalább a felét adják.) A sok fénynek és a nagy melegnek árnyoldala is van. Ezek a körülmények ugyanis kedveznek a mikroorganizmusok egy metánt termelő fajának (ilyenekből jóval kevesebb van Észak-Amerikában és Skandináviában), emiatt az afrikai tavak meglehetősen nagy mennyiséget bocsátanak ki ebből a szintén üvegházhatású gázból. A lényeg, hogy immár pontosan lehet számolni a Földön található több mint 72 ezer trópusi tó szerepével a globális kibocsátásszámtanban, és könnyebb felkészülni a metán semlegesítésére.