Kisfoci,kispénz,kiskata

Döntés előtt áll a kormány: folytatja-e a növekedés hajszolását, vagy lenyeli a keserű pirulát, és stabilizálja a gazdaságot. Logikus lenne lenyelnie – mondta a HVG-nek Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap kezelője, ellenkező esetben aligha kerülhető el, hogy Magyarország a török pályára álljon. A tőkepiaci szakértő Rüdiger Dornbusch német közgazdász elméletét idézte, amely szerint a Latin-Amerikában megfigyelt gazdasági populizmusnak három fázisa van, és az utolsó már azzal jár, hogy a deviza összeomlik, korlátozni kell a pénzváltást, nem lehet hitelt felvenni, bankválság alakul ki, és bedöglik a gazdaság. A végső szakasz azzal szokott indulni, hogy az infláció tartósan két számjegyű, amihez a deviza erőteljes leértékelődése társul. A forint elérkezett ehhez a pillanathoz. Az éves infláció júniusban csak a rögzített árak miatt volt mindössze 11,7 százalék, rezsicsökkentés és ársapkák nélkül már 31 százaléknál tartana, a forint­árfolyamnak pedig a dollárerősödés adja meg a kegyelemdöfést ezekben a napokban.

A latin-amerikai példákhoz, amelyeket az elmúlt egy évben Törökország is követett, kísértetiesen hasonlítanak az elmúlt 12 év magyarországi történései. A gazdaságpolitika irányítói úgy gondolták, hogy az unortodoxiával feltaláltak valamit, ami képes volt kihozni az országot a válságból, holott ez egyéb okból következett be, például az uniós támogatások folyósításának. A hatalom elhiszi magáról, hogy a modellje tökéletes, hiszen komoly gazdasági fellendülés következik be, ami magát a politikai erőt, adott esetben a Fideszt is megerősíti. Csakhogy közben nem növekszik a hatékonyság, egyebek mellett azért, mert a kutya sem figyel például az oktatásra, amely segíthetné a valóban hosszú távú konjunktúrát. A gazdaság kifulladásának jeleire elkezdődik a mesterséges élénkítés. A kamatokat mindenáron alacsonyan tartják, öntik az olcsó hiteleket a gazdaságra, az állam nyakló nélkül költekezik, ellenkező esetben a nép­akarat könnyen elsöpörhetné a narcisztikus politikai erőt – a Fidesz választási vereségének elkerülése az államháztartásnak az idén csaknem kétezermilliárd forintjába került.

Akar-e és tud-e visszatáncolni a szakadék széléről a magyar kormány? Habár a Magyar Nemzeti Bank már néhány naponta próbál üzengetni a befektetőknek, hogy ismeri a közgazdasági összefüggéseket a kamatok és a befektetési hajlandóság között, így a héten soron kívül újabb két százalékponttal, 9,75 százalékra emelte az alapkamatot, de a tőke ennél már többet követel. Mondhatnánk: látni akarja a kormánytagok kezeit, nehogy az asztal alatt kavarják a lapokat. Két háborús propaganda-híradó között Gulyás Gergely miniszter el is rebegte a magyar kormány megegyezési készségét az Európai Bizottsággal. Csakhogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök lapzártánkig nem szólalt meg a brüsszeli elégedettség mértékéről, sőt a kiszivárgó hírek szerint az Európai Parlament keményen tartja magát azokhoz a feltételekhez, amelyeket ahhoz szabott, hogy Magyarország megkaphassa a helyreállítási alap 5,8 milliárd eurós támogatását és a 9,6 milliárdnyi kedvezményes hitelt. Ebben nem csak a korrupciót kizáró közbeszerzések szerepelnek (lásd Becsszó? című cikkünket a Magyarország rovatban). Brüsszel figyelme az oktatás elhanyagolására is kiterjed, és 1500 kilométeres távolságból még a pedagógusbérek emelésének szükségességét is élesebben látják, mint a budai karmelitából. A követhető jogalkotást és a társadalmi konzultációt pedig úgy ígérte be a kormány július 7-én, hogy négy napra rá drasztikusan és ellentmondást nem tűrve írta át 450 ezer katázó élethelyzetét. De az sem segít a tisztánlátásban, hogy az állam spórolási szándéka is hemzseg az ellentmondásoktól, így kifürkészhetetlen, hogy Orbán Viktor vajon a rövid távú érdekeiért ezúttal is bevállalja-e a hosszabb távon összeomlással fenyegető latin-amerikai utat. Július 12-én megjelent ugyan a kormányhatározat, amely azonnali hatállyal zárolt 416 milliárd forintot, és további 152 milliárdot elvont bizonyos projektektől, ám alig egy héttel korábban a kormány az infláció miatti extra adóbevételekből talált mintegy 100 milliárd forintot, amelyet egyből be is darált a saját céljaira: kommunikációra, titkosszolgálatokra és sportra. A 6000 milliárd forintot is meghaladó uniós támogatás elbukása fájdalmas lenne ugyan az országnak, de a kormány – a médiafölényével megtámogatva – még azt is túlélheti: a bérnövekedésnek és az inflációnak köszönhetően már az év első öt hónapjában 1600 milliárd forinttal, mintegy 20 százalékkal több bevétele volt az államnak, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A kormány a lehető legkisebb mértékű valódi változásra törekszik – értékelte a HVG-nek a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese, Karsai Gábor azt, hogy mi látszik Orbánék szándékaiból. Valójában módosítani kellene a gazdasági modell egészén, hiszen az gyökeresen ellentétes az európai piacgazdasági normákkal. Rettentő szűk terepre szorította vissza a gazdasági versenyt, a szabályozás borzasztóan centralizált, ágazatokra, már-már vállalatokra szabják. Nehezen elképzelhető azonban, hogy a kormány ezen variálna, prognosztizálja Karsai, szerinte Orbánék csak annyit alakítanak rajta, amennyi elengedhetetlen a túlélésükhöz.

Pedig a magyarok rettegnek az inflációtól. Az Ipsos közvélemény-kutatónak a világ 27 országában végzett felmérése szerint júniusban már a pénzromlás okozta globálisan a legtöbb aggodalmat. Világszerte a megkérdezettek 37 százaléka fél a következményeitől, Magyarországon pedig már 49 százalékuk. Bár a forintromlásra természetes reakció, hogy az ember szabadulna tőle, Zsiday Viktor szerint ilyenkor már nem érdemes pánikolni. Azt kell nézni, hogy az MNB magasabb reálkamatot ígér-e, mint a térség jegybankjai, és miután ez így van, a forint egyelőre még kellően vonzó befektetés.