Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
HULLADÉKKONCESSZIÓ

Baráti ajánlat

Egyedüli jelentkezőként elnyerte az állam által 35 évre krt hulladékgazdálkodási koncesszs pályázatot a Mol – jelentette be a cég. A vállalat közlése szerint 2023. július 1-jét követően 35 évig ők végezhetik a magyarországi települési szilárd hulladék begyűjtését, gondoskodhatnak annak kezeléséről, valamint megvalósítják a kapcsolódó beruházásokat. A hulladékgazdálkodást a jövőben kormányzati és szakpolitikai oldalról felügyelő Technológiai és Ipari Minisztérium megerősítette a Mol bejelentését. Palkovics László tárcavezető elmondta: az eljárás eredményes volt, az olajipari cég a krásnak megfelelő ár-érték arányú ajánlatot tett. 2023 második felétől a Mol a Magyarországon képződő körülbelül évi 20 mill tonna hulladékból nagyjából 5 mill tonnának a kezeléséért lesz felelős: a teljes lakossági szegmens mellett az iparban keletkező anyagok egy részét is neki kell gyűjtenie és feldolgoznia – szinte biztosan az eddig is működő térségi hulladékgazdálkodó cégek alvállalkozóként történő bevonásával. A Mol nemrég kiadott háttértanulmánya nem fest rózsás képet a helyzetről: 2019-ben a magyarországi hulladék 51 százaléka szemétlerakókban végezte, miközben az EU direktívája ennél jóval szigorúbb határértékeket állapít meg az újrahasznosításra, ezért a cég egyik elsődleges feladata a szelektív gyűjtés hatékonyabbá tétele kell hogy legyen.