Biden győzelme

Az amerikai szenátus elfogadta azt a 700 milliárd dolláros kiadást kilátásba helyező törvénycsomagot, amely jelentős változásokat hoz az amerikai adózási rendben, az egészségügyben, valamint a klímavédelemben. A másfél évig tartó alkudozás után a szenátus 51:50 arányban – Kamala Haris alelnök döntő szavazatával – mondott igent a Joe Biden elnök által szorgalmazott javaslatokra. Bár a szenátusi jóváhagyás és a képviselőházban biztosnak tűnő újabb igen egyértelműen növelheti Biden támogatottságát a közelgő félidős választások előtt, a csomag tartalmát alaposan felvizezték. Biden ugyanis 3,5 ezermilliárd dollárt szánt volna a projektre, ám még a demokrata pártban is jócskán akadtak, akik túlzónak tartották a kiadásokat. A csomag részeként csökkenhet a receptköteles orvosságok ára, és a kormányzat 369 milliárd dollárt szán különféle klímavédelmi akciókra. Az új elektromos autót vásároló háztartások például 7500 dolláros támogatást kaphatnak, s hatvanmilliárd dollár jut azoknak a körzeteknek, ahol a legsúlyosabb kárt okozza a légszennyezés. A károsanyag-kibocsátást célzó csomag eredményeként az USA-ban a tervek szerint 2030-ra negyven százalékkal csökken a szén-dioxid-kibocsátás.