Michael Crawley: Felhők felett futni

Az első szabály: korán kell kelni, hajnali négykor, hosszú éveken át minden áldott nap. A futó az a fanatikus, aki soha nem tart szünetet. A második szabály már Rómában is működött: Ha meg akarod érteni a rómaiakat, élj úgy, mint a rómaiak! Ha meg akarod ismerni a futás majdnem minden titkát, menj el Addisz-Abebába, és fuss úgy, mint az etiópok. Mint Abebe Bikila, aki az 1960-as római olimpián a szívét és a lelkét feltárva a világ előtt, 2 óra 15 perc és 16 másodperccel teljesítve a maratont, azzal írt történelmet, hogy végig mezítláb futott, és az utolsó pár száz métert az olasz katonák tisztelgő sorfala között tette meg. A harmadik szabály: Soha ne késd le a buszt, ami felvisz az Entotóra, Etiópia újkori történetének szent hegyére, ahol a közönséges földi lépegetőből futó válhat – ha elég kitartó 3200 méteres magasságban is. A könyv szerzője, a skót Michael Crawley is hosszútávfutó volt, 2 óra 20 perc a legjobb maratonideje. Miután visszavonult, antropológus lett, és elhatározta, elmegy oda, ahol valami mágikus erő letérít a járt útról, felszabadít a dolgok hivatalos rendjéből. Ahol a futás valami ősi, vad érzés, a futó energiáját az angyalok és a démonok uralják, és a metát, a boszorkánydoktorok erejét átvéve megszerzik a másik futó erejét. A varázslat és a hiperintelligencia között csak az a különbség, hogy az utóbbit jobban dokumentálják. A nagy sportszergyártók igyekeztek megszilárdítani, számokkal és adathalmazokkal alátámasztani, hogy a futók sokkal gyorsabbak lettek az általuk kifejlesztett cipőkkel. Az etióp hosszútávfutók, legyenek a nemzeti válogatott tagjai vagy szandálban futó amatőrök, és az egész világ minden más hosszútávfutója között valójában egyetlen különbség van, és valószínűleg ez a titok lényege: ha egy etióp futó elindul, nincs az az erő, ami megállítaná.