Sztereotípiák

A túl sok, diplomával rendelkező nő árt Magyarország versenyképességének, és a demográfiai helyzetnek sem tesz jót – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szexista sztereotípiákra építve fogalmaz meg ajánlásokat a döntéshozóknak. A „Pink education” jelenség Magyarországon?! – A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és társadalmi-gazdasági hatásai című tanulmányban egyebek mellett az olvasható, hogy a hazai oktatás az olyan „nőies tulajdonságoknak” kedvez, mint a szorgalom, a szófogadás, a monotóniatűrés vagy a pontosság. Ezzel szemben alulértékeltek az olyan „férfias” tulajdonságok, mint a technikai érzék, a kockázatvállalás, az élénkség, a mozgékonyság, a térlátás, a vállalkozószellem és a logika. Az ÁSZ szerint a férfias tulajdonságok leértékelődése mentális problémákat okoz a fiúknak, pedig „aki megfigyelt már kisfiút, amint a dekázást gyakorolja, vagy éppen szétszed és összeszerel valamit, az láthatja, hogy a fiúk (és a férfiak) rendkívül nagy koncentrációval és intenzitással tudnak feladatokat végezni, gyakorolni, problémákat megoldani”. Az elemzés egyik következtetése, hogy ha túl sok nő akar diplomát szerezni, kevesebb lesz a gyerek. A „tanulmányt” heves szakmai bírálatok kísérték, amelyekből kiderül: nem egyértelmű, hogy a diplomás nők kevesebb gyereket vállalnának. Inkább „középen” van olyan űr, amely kedvezőtlenül befolyásolja a demográfiai folyamatokat, a nők pedig jellemzően hátrányban vannak az élet legtöbb területén – különösen a munka világában – a férfiakhoz képest.