SZERENCSEJÁTÉK: Rogán csapatot cserél

Rotálta embereit a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a tulajdonosi irányítása alatt lévő állami cégeknél, többek között a legfőbb ügyész felesége és a Fidesz korábbi sajtófőnöke is pozíciót kapott. A Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja lett Illés-Puka Zsófia, a Fidesz egykori sajtófőnöke és Tatár Szabolcs, az oszakai világkiállítás miniszteri biztosa is. A felügyelőbizottság elnöke Guller Zoltán, aki az eddigi turisztikai nagyfőnökségénél is fontosabb pozíciót kapott a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatói posztjával. Mindhárman havi 500 ezer forintos megbízási díjért végzik ezt a munkájukat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél ugyanakkor az úgynevezett szakszolgálatok képviselői felülreprezentáltak. Az igazgatóság tagja lett Farkas Örs, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkár, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éléről frissen leköszönt Szabó Hedvig is. A vezető testületben helyet kapott Rogán Antal minisztériumának gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, German Nóra, a felügyelőbizottság elnöke pedig a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Marianna lett. Farkas Örs javadalmazása havi 600 ezer forint, a többieké 400 ezer.