Nemsokára itt lesznek a chat-autók, később várhatóak a klub-járművek is. Legalábbis ezzel a gondolattal játszhatna el az, aki az új magyar rendszámok „értelmén” merengene. Hogy sok értelem ne legyen bennük, arról a törvény gondoskodik. „Határozott jogalkotói cél volt – erősítette meg kérdésünkre a Belügyminisztérium kommunikációs főosztálya –, hogy a sorozatban előállított és a sorozatból egyénileg kiválasztott rendszámtáblák karaktereiből ne alakuljanak ki négybetűs szavak.” Ezért az első két betű nem lehet más, mint két magánhangzó vagy két mássalhangzó (a magyar nyelvben aránylag ritkák az ilyen torlódások szó elején), ráadásul az első két karakter nem adhatja ki a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs kettősbetűket (dz-vel kezdődő négybetűs szó pedig nem található a szótárban). Nem játszanak az ékezetes magánhangzók sem.
Bár a négyelemű betűkombinációk száma megközelíti a 600 ezret, az egyszerű szabály igen jól kiküszöböli az értelmes magyar szavakat. Kérésünkre Mártonfi Attila nyelvész, aki Laczkó Krisztinával együtt készítette el az Osiris Kiadó 2004-es Helyesírás című kézikönyvét, a szótár anyagán végigfuttatott egy algoritmust, és így kiderült, hogy a másfél százat is alig éri el a rendszámszabály szerint létrejövő betűkombinációk közül a valamennyire érthetőek száma. Ez is csak úgy jöhet ki, hogy a helyesírási szótár rövidítéseket és idegen szavakat is tartalmaz.
Igazán értelmes, használatos magyar szó talán tucatnyi akad a rendszám-kompatibilis négybetűsek között, azok egy része is csak nemrég honosodott meg: aula, aura, drog, euro, grog, klip, klub, pfuj, prof, pssz, pszt, stop. Az audisok örülhetnek, mert a márkanév a rendszámon is megjelenhet, it-szakértők pedig akár válogathatnak is: BYTE, CHIP, CMOS, DHCP, GPRS, HTML, HTTP, KBIT, PLAY, PLUG. Nem feltétlenül lesznek viszont népszerűek az olyan táblák, amelyeken például az AIDS vagy a SPAM áll. Feltűnést keltő – főképp idegen nyelvű – szavak a hárombetűs rendszámokon is fel-felbukkantak, ilyen volt például a JEW vagy a SEX. A belügyi tájékoztatás szerint azonban a mostantól kiadható karakterek egyedi korlátozásáról nincs szó, mert a szabályozás alkalmas a négybetűs szavak minél szélesebb körben való kizárására.
Ha Karikó Katalinnak idehaza új autója lenne, alighanem járna neki az MRNS-001. A fináncok egyszerűen juthatnának saját rendszámhoz (VPOP), és válogathatnak a politikusok is (FKGP, KDNP, MSZP). Meteorológusoknak való a HGMM vagy az MBAR. Tévések elvihetik a SHOW-t. Nem kizárt, hogy lesz némi tülekedés a FREE-ért. Görögösök kérhetnek „egybetűs” rendszámot: KSZI vagy PSZI. Akinek mindez nem elég, és nem sajnálja a pénzt, vásárolhat egyedi rendszámtáblát, ez esetben nem érvényesek a fenti kizáró szabályok, mindössze az, hogy a szó vagy a rövidítés „nem ütközhet közrendbe, közerkölcsbe vagy jogszabályba”.