Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

MAGYAR MOZI TV: Rogán közelében

Televíz-műsor összllítására hozott létre céget a Közép-európai Filmiroda Kft., amelynek alapítói között a tavasszal még Rogán Antal miniszter harmadik feleségének az apja, Obrusánszky Zsolt is ott volt. A Magyar Mozi TV Kft.-ben a filmiroda tulajdonostársa egy, a médban jóval otthonosabban mozgó romániai befektető, Radu Morar Tematic Media Groupja. Utóbbi az elmúlt években nemcsak megőrizte a Sláger FM frekvencját, hanem a Sláger TV és a Dikh TV mellett roma rádt is elindított. Bár Obrusánszky a nyárra már távozott a Közép-európai Filmirodából, üzlettársa, Farkas Zsigmond – akivel együtt mezőgazdasági szaktanácsadói céget üzemeltet – változatlanul cégtulajdonos. A Magyar Mozi TV ügyvezetője a Farkassal egy címen élő, vele egyidős Farkas Dóra lett. A filmirodában a szakmabelieket képviseli Sipos Kornél, Iski Csaba és az angliai William Chamberlain producer, akik a tatárjárásról készülő filmen dolgoznak. A Nemzeti Filmintézet 1,26 millrd forinttal támogatja a produkct. Az 1242 – A Nyugat kapujában című filmhez éppen most igazolták le főgonosznak a Thor-saga északír színészét, Ray Stevensont. A miniszter feleségének unokatestvére, Obrusánszky Borbála ugyanakkor szakértőnek tekinthető a témában, miután történész-orientalista, és 2020 óta Magyarország nagykövete Ulánbátorban.