A kastély

Az absztrakt humor és a trash mesék felől közelíti meg Franz Kafka szorongató, sötét világát Bodó Viktor A revizor és a Koldusopera utáni harmadik vígszínházi rendezésében. Egy láthatatlan, ismeretlen felsőbbség akaratának megfelelni igyekvő emberek szorgoskodnak a misztikus kastély körül, ahová Josef K. földmérő mindenáron be akar jutni, mert megbízatást kapott. A kietlen falu nyomorgó valóságába megérkező K. küldetése, hogy egészen a kastély uráig folytassa útját, ám ebben rendre megakadályozzák mindenféle torz figurák, értelmezhetetlen törvényeknek alázatosan engedelmeskedő alakok. Thomas Mann Kafka legismertebb regényéről, A kastélyról írott sorai tökéletesen rímelnek a Bodó teremtette világra: „Utal az isteni és az emberi állapot között meglévő áthidalhatatlan szakadékra, amelyet csak mágikus humorral lehet érzékeltetni.” A rendező akrobatikus, bábszerű mozgások kavalkádjával teremti meg egyszerre szórakoztatóan és keserűen Kafka művének ízig-vérig mai olvasatát az emberi küzdelem hiábavalóságáról, jelentéktelenségéről. Mindannyian Josef K.-k vagyunk, akik másszuk a megélhetés, a magánéleti boldogulás grádicsait, megannyi pofonnak, visszautasításnak, hivatali útvesztőnek kitéve. A főhőst, K.-t alakító ifj. Vidnyánszky Attilának a mostani szerep a sokadik akrobatamutatványa. Szinte megállás nélkül mozog a vasrudakból formázott, lépcsőszerű, forgó labirintusban, hol lefelé lóg, hol felfelé mászik a rudakon, nekicsapódik egyes elemeinek, de állja az ütéseket. Hamlet, Chaplin után a clownságra játszó szerepeken túl jó lenne már más rétegeket is látni a fiatal színésztől. A legkisebb „csavar”, színészi gesztus is pontosan a helyén van a Vígszínház megfiatalodott társulatának dinamikus összjátékában. Bodó biztos kézzel nyúlt Kafka regényéhez, először 2007-ben Grazban rendezte meg, majd 2020-ban Hamburgban. A színpadot betöltő labirintus Schábel Zita munkája, aki a díszletért 2020-ban megkapta a német nyelvterület rangos színházi díját, a hamburgi Theaterpreist. A mostani vígszínházi változat lényegében a hamburgi előadás újragondolása.