Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
GYANÚSÍTOTT MÉDIATULAJDONOS

Élő közvetítés

Költségvetési csalás gyanújával hallgatták ki hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Centrál Médiacsoport révén a 24.hu-t is tulajdonló, korábban a Pegasus kémszoftverrel megfigyelt Varga Zoltánt. A Forbes 2022-es gazdaglistáján 46 millrd forintra becsült vagyonával a 36. helyen álló üzletembert a hírek szerint egy, részben EU-s pénzből létrehozott cég értékesítésével összefüggésben hallgatták ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, volt elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Erről a kormánypárti Magyar Nemzet a saját forrásai alapján adott hírt, a NAV viszont a HVG kérdésére semmit nem árult el, mondván: folyamatban lévő ügyről van szó. Varga védője, Papp Gábor ügyvéd lapunknak is megerősítette a kihallgatás tényét, és még annyit közölt: ügyfele „semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hnyos, és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul”. Az ügyvéd nehezményezte, hogy a kormánymédia híradása alig pár perccel az után jelent meg, hogy véget ért a kihallgatás, ahol ők – szemben a Magyar Nemzettel – még csak nem is kaphatták meg a gyanúsítás alapját képező feljelentést. Mivel sem a NAV, sem Varga ügyvédje nem közölt részleteket, nem tudni, mennyiben fedi a NAV gyanúsításközlését az, amiről a lap a jelek szerint előre átadott informáck alapján beszámolt. Ebben azt írták: az uns Jeremie program részeként és döntően annak anyagi forrásából – de magánbefektetők, így egy Vargához köthető zrt résztulajdonával – létrejött CenTech Új Magyarország Kockázati Tőkealap hozta létre a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t. A tőkealapot a lap szerint Varga egyik érdekeltsége, a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő kezelte, és az még a tízéves futamidő lejárta előtt, 2019-ben megbízott egy céget a tőkealap részvényeinek, köztük a Nógrádi Vegyipari Zrt. papírjainak az értékesítésével. A Budai-féle feljelentés szerint a 2020 janrjában alapított Avogadro 2020 Projekt Kft. az év márciusában vételi ajánlatot is tett a cégre, áprilisban pedig az igazgatóság döntött az értékesítésről és 459,3 mill forintos vételi ajánlat elfogadásáról, amelynek része volt a tőkealappal szemben fennálló tartozás is. A lap közlése szerint Varga az igazgatósági ülésen elmondta: a cég értéke valószínűleg nagyobb, mint a vételi ajánlat, de a körülményeket figyelembe véve annak elfogadását javasolta. Budai feljelentése erre hivatkozva valószínűsítette, hogy kár érhette az uns költségvetést – a feljelentésben taglalt számítás szerint a cég értéke és a vételár közti különbség 657 mill forint lehetett. A feljelentés arra is kitért a Magyar Nemzet szerint, hogy az Avogadro Kft.-t kifejezetten azért hozták létre, hogy áron alul megszerezhessék a vegyipari céget. Varga Zoltán ügyvédje szerint egyébként a kihallgatáson nem is ismertették velük a gyanúsítás alapjául szolgáló Budai-féle feljelentést. Sajátos megvilágításba helyezi a történéseket, hogy a meggyanúsítást a kormányzati hírközlők a független sajtó elleni támadásra használják. A Varga által birtokolt médiabirodalomból rendre azt a 24.hu-t emelik ki, amely – az Indexet és az Origót megelőzve – a legfrissebb adatok szerint az első helyen áll a hírportálok versenyében. A kormánykörök étvágyát azonban valószínűleg a Centrál Médiacsoport népszerű lapjai (Story, Best, Nők Lapja, Marie Claire) is felkeltették, hogy ezeket esetleg megszerezve a NER nem csak pénzben telhetetlen celebjeinek megjelenési igényét ki tudják szolgálni.