magyartenger
A frontvonalról tervszerűen visszahúzódva egyetlen biztos, védhető hely van: a bungi. A bungi ősi szó, a hátrafelé nyilazásra építő magyar mitológia szent fészke, lakhelyutánzat, bunker, menedék, családi csakra, vízjel. A bungi a legvidámabb önerős barakk, békéjét fegyveres kerti törpék őrzik. A legmenőbb bungik a Balatont veszik körbe, eklektikájukról, az összehordott múlt sárguló műanyag tárgyairól, a polcokon felejtett Berkesi- és Szilvási-könyvek szagáról művészettörténészek írtak, belső életükről csak kevesen. Egy ilyen balatoni nyaralóba érkeznek a „magyartenger” nyaralói, amit még a nagyszülők építettek, sírva-nevetve, a verejtéküket hullatva, azért, hogy aztán az összes rokon ott izzadjon idényenként két hétre. A drága rokonok, hogy kicsit kifújják, elengedjék magukat, lelazuljanak. A Centrál Színház bemutatója, a Kisszínpadon látható magyartenger kortárs darab, ismerős alakokkal: a kerekesszékes nagyapáról (Papp János) nehéz eldönteni, kényelmi szempontból trónol-e benne, vagy egészségi okokból, a kórházban lévő nagyinak csak a szellemképe van jelen. A boldognak látszó házaspár (Pálfi Kata és Schmied Zoltán) válófélben van, egy tanár-tanár párnak (Földes Eszter és Rada Bálint) egyszerre kell megbirkóznia a havi törlesztéssel, egy üvöltő újszülöttel és egyéb nyomorúságaival. A család bombázója (Balsai Móni) társkereső szájtokon keresi alkalmi partnerét, miután egy sor lombikbébiprogramban megélt kudarca után cigány kislányt akar örökbe fogadni. Az unokaöccse (Szécsi Bence) már két éve összejött a hendikeppel indult sorozatsztárral (Fehér Tibor), a közeli Hangulat presszó szépfiúja (Ódor Kristóf) csak úgy betoppan kavarni, Ibolya (Szabó Éva) Svájcból pedig azért, hogy elvégezzen egy szertartást a régi Balatonért. Két-három feles után nem a világ változik meg, hanem a világhoz való viszony: mire a nagypapa kivételével mindenki konkrétra issza magát, megjön a bátorság is, a hétvége a nagy magyar tanúságtételek szeánszává válik. Alföldi Róbert ezúttal a színpadon is látható pár ecsetvonással díszlettervezőként, és rendezőként a rémes-szerethető, csupa ismerős karakternek teret ad arra, hogy kimondják, mit gondolnak cigányokról, románokról, Brüsszelről, művészekről. A dramaturgként ismert, de első színpadi művét jegyző Bíró Bence erős, szókimondó, merész, vagányan színpadra állítható, hol harsány, hol keserű komédiát írt arról, hogy a Balaton az Balaton, a család az család, a szeretet az szeretet marad a legmelegebb pillanatokban is.
