Földszinti lakás
Gazdaság Őrült vállalkozás
Tartalomjegyzék

Földszinti lakás

A szállóvendég az utcán hever. No nem egészen, de majdnem. A bécsi Grätzl-Hotel hálózat szobái, lakosztályai nem mások, mint egykori üzlethelyiségek, ennek megfelelően a bejáratuk az utcára (esetleg egy belső udvarra) nyílik. Ha a vendég kilép, egyből a nagyváros forgatagában találja magát. Az alapító és cégvezető, Theresia Kohlmayr 35 éves építész azt mondja, hogy az ő szállodája vertikális helyett horizontális, az előcsarnok pedig maga a város. Nem arról – vagy nem csak arról – van szó, hogy a vállalkozó egy őrült ötlettel kívánt feltűnni, hanem egyetemi hátterű filozófia is van a háttérben: a városi terek használata, az üresen álló, a belváros közepétől egy csöppet távolabbi kereskedelmi ingatlanok újrafelhasználása, a vendégek bekapcsolása Bécs életébe. E tudományos indíttatás tükröződik a 2011 óta működő cég görögös-latinos nevében is: Urbanauts Hospitality GmbH. A hálózat neve pedig helyi ízű: bécsl Grätzl a szűkebb városi környéket, szomszédságot – ha úgy tetszik: kreclit – jelenti, ez esetben például a Belvedere vagy a Karmelitenmarkt körüli utcákat, esetleg a turistsvényektől távolabbi Meidling piacának térségét. Maguk az utcára nyíló lakosztályok a nemzetközibb street loft címszó alatt szerepelnek.