Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
IVÁNYI EGYHÁZA

Elismerés

Nem lehetett több kifogást találni, így visszanyerte egyházi státuszát az Iványi Gábor nevével fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. A Magyarországi Metodista Egyházból az 1970-es években – az „anyaegyház” rendszerrel való kollaborácja miatti tiltakozásul – kiválással létrehozott gyülekezetet az Orbán-kormány 2012-ben száműzte az állam által elismert felekezetek köréből, jóllehet az új egyházügyi törvényt a „bizniszegyházak” kiszűrésére hivatkozva alkotta meg az akkori fideszes kétharmad. Az ok valójában az volt, hogy a korábban a miniszterelnök két gyermekét is megkeresztelő Iványi – morális megfontolásból – gyakran és egyre erőteljesebben bírálta Orbánt és álkeresztény udvaroncait, oligarcháit. Hba mondta ki az Alkotmánybíróság, majd a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy Iványk közössége megfelel az egyházi elismerés kritériumainak, és a kizárása jogszerűtlen volt, éveken keresztül az egyszázalékos adófelajánlásokból sem részesülhettek. Tavaly pedig még az iskolafenntartó közösségnek járó állami támogatást is megvonták tőlük. Iványi a minap tudatta, hogy az ügyészség „minden próbálkozása ellenére” a bíróságtól visszakapták státuszukat, az időközben létrehozott új kategórk alapján pedig „bejegyzett egyháznak” minősülnek. Állami támogatást viszont csak akkor kaphatnának, ha a kormány közfeladat-ellátási megállapodást is kötne velük, ám erre semmiféle hajlandóságot nem mutat a kabinet.