Julius Caesar

Hogyan lehet a tömeget manipulálni? Milyen hatalmi játszmák, belső vívódások, hitszegések, árulások, összeesküvések formálják a nagy- és a kisbetűs történelmet? Ennek nyomába ered a székesfehérvári Vörösmarty Színház bemutatója, Forgách András és Fekete Ádám lendületes fordításában. Dicséretes, hogy a színház minden évadban egy-egy Shakespeare-drámát állít színpadra. Bagó Bertalan Julius Caesar-rendezése direkt módon nem aktualizál, nem folyik patakban művér, nem fokozza a szélsőségekig a háború képeit, a halottakat, mégis az előadás ízig-vérig a mának szól. Egy megnevezetlen nagyváros Bauhaus jellegű, fekete-fehér vetített toronyházai előtt, átlátszó falakkal körülvett, hangárszerű épület adja a játékhoz a színpadképet (Vereckei Rita tervezte a díszletet és a jelmezt). Házaljakban megbúvó polgárok, a gyanakvás izzó légköre, krimibe illő feszültség érzékelhető a diktatúra és a demokrácia között ingadozó, elbizonytalanított római polgárok reakcióiban, amikor Julius Caesar a szenátus előtt beszédet tart. Valójában kicsoda Caesar? Az egyik nézőpont szerint hegemóniára törő zsarnok, a másik szerint zseniális vezető, aki népe javát akarja. És kicsoda Brutus, Caesar nevelt fia, aki Cassius felbujtó panaszának engedve a Caesar megdöntésére szervezett összeesküvés élére áll? A drámatörténet tán legismertebb monológja Antonius szájából, a „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni”, iskolapéldája annak, miként lehet a népet a „Vesszen a zsarnok!” helyett odáig manipulálni, hogy a politikai gyilkosság elkövetői ellen fordítsa a közhangulatot, aminek a következménye mindig véres háború. Mértéktartó megformálás Gáspár Sándor kissé elbizakodott, saját nagyságában megingathatatlan Caesarja, Sághy Tamás vívódó Brutusa, aki saját kardjába dől az árulása miatt, Krisztik Csaba konspiráló Cassiusa és Sarádi Zsolt jövő emberének mutatkozó Antoniusa. A Vörösmarty Színház történelmi önismétléseinket láttató előadásában minden karakter mívesen kidolgozott.