Kutat ás

A Mol jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában – jelentette be a vállalat. A 2015-ben elnyert kutatási koncesszió alapján júliusban indította el az egy hónapos kutatófúrást, majd miután bebizonyosodott, hogy feldolgozásra alkalmas kőolajat találtak, november közepétől már meg is kezdték a termelést, a nyersanyag egyenesen a százhalombattai finomítóba megy feldolgozásra. A siker után további kutatófúrások következnek a környéken. A Vecsés–2 névre keresztelt új kút a Mol harmadik legnagyobb hozamú ilyen létesítménye, napi 600 hordó kitermeléssel indul, ez később várhatóan 700–1000-re növelhető. Ha utóbbi mennyiséget sikerül elérni, az 5 százalékkal növeli a magyarországi kőolaj-kitermelést, és 10 százalékkal a Mol saját kitermelését. „Minden csepp Magyarországon kitermelt kőolaj hozzájárul ahhoz, hogy csökkentsük az ország energiafüggőségét” – kommentálta a Vecsés–2 termelésbe állítását Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Ugyanakkor az olajvállalat már kitermelés alatt álló mezőinek hozama folyamatosan csökken, ezért állandóan új beruházásokra van szükség pusztán az összesített termelési szint fenntartásához. Az elmúlt 5 évben a Mol 133 milliárd forintot költött erre, 300 kútmunkálat nyomán 16 új kutat avattak fel.