Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
TRUMP ÉS AZ ALKOTMÁNY

Terminátor

Újra politikai vihart kavart Donald Trump volt amerikai elnök, aki az általa alapított Truth Social közösségimédia-felületén tett múlt szombati bejegyzésében azt írta, a vereségét hozó 2020-as elnökválasztáson olyan súlyos csalás történt, hogy minden szabályt, törvényt, s még az alkotmányt is félretéve át kell írni az eredményt, de legalábbis újra megtartani a voksolást. A kifakadására az adta az indokot, hogy a Twitter új tulajdonosa, a szeszélyes multimillrdos Elon Musk, Matt Taibbi újságíró közvetítésével nyilvánosságra hozta a mikroblog belső levelezésének egy részét a két évvel ezelőtti kampány finiséből. Ebből kiderül, hogy a Twitter blokkolta a hozzáférést a Rupert Murdoch médiabirodalmához tartozó New York Post bulvárlap azon cikkéhez, amely terhelő tartalmat hozott nyilvánosságra a demokrata elnökjelölt zűrös életű fia, Hunter Biden laptopjáról. A demokraták, valamint a liberális lapok orosz machinácnak minősítették az informáckat, ám azokról mára kiderült, hogy valódiak voltak. Trump a sztori eltüntetését-elhallgatását minősítette csalásnak, az alkotmány megsemmisítésére (angolul terminate, innen a Terminátor hasonlat) vonatkozó kijelentését a demokraták és a Fehér Ház szóvivője is elítélte, ahogy volt alelnöke, Mike Pence is. A republikánusok jelenlegi vezetői viszont jobbára hallgatnak, mert még nem mernek szembeszállni Trumppal, aki a múlt hónapban bejelentette indulását a 2024-es elnökválasztáson.