Szálinger Balázs: Kályha Kati

„Mi, a magyar nép az elsők között ismertük fel az igazságot: a háború nem megoldás” – írja az újság 1918-ban. Erről a mindenkori igazságról majd csak a második felvonás elején értesülünk Sporitól (Pál András), a darab első képében még a spanyol influenza frissen felfedezett orvosságáról olvas a szakállas, bozontos, vak Bácsinak (Nagypál Gábor) a kocsmáros, Kati (Kováts Adél) vigyázó engedelmével. Otthonosan érezheti magát a néző a nagybányai Kispiac tér megtépázottan bensőséges Kályha kocsmájában: miénk a háború is, a járvány is, a fűtésmizéria is. Az ormótlan (és címadó) kályha oltalmazó melegét válogatás nélkül kínálja magyarnak és románnak, civilnek és egyenruhásnak, zsebtolvajnak és szőlősgazdának, cafkának és szűz lánynak, festőtanoncnak és koporsóárusnak. Petőfi utolsó, Szörnyű idő című versét egyként szavalja a „sanyikaságát” 23 évesen megtagadó Alexandru, a háborús hős, és a 20 éves, bányászcsaládból való magyar cselédlány. Békésen megfért a városi többség és kisebbség, míg a politika, a háború bele nem rondított a hétköznapokba. A nagybányai Kurázsi mama pedig igyekszik át- és megmenteni az övéit. A jelmez- és a díszlettervező Tihanyi Ildi és Khell Zsolt látványvilága nagybányaian festői, Rusznyák Gábor rendező megrendítően emlékezetes finálét illesztett Szálinger Balázs eddigi legsikerültebb színdarabjához.