Az Egyesült Államok nehéz döntés elé állíthatja Európát, s különösen Magyarországot, hogy velük vagy inkább Kínával tartanak-e. Salát Gergely Kína-szakértőt kérdeztük a helyzetről.
Salát Gergely
Fazekas István
Világokközt
Recep Tayyip Erdogan török, Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és Orbán Viktor. Háttér, hatalom
AFP
Valami nagy gond lehet a Miniszterelnökségen, ha azt tűzték ki célul, hogy „Magyarország Közép-Európán belül regionális középhatalmi státuszt érjen el”. Márpedig pont erről értekezett a mandiner.hu-n Orbán Viktor magyar hangjaként Orbán Balázs, a Miniszterelnökség politikai igazgatója, főnökének a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján elmondott beszédét összefoglalva. Egy közép-európai regionális középhatalmi státuszt megcélozni nincs sok értelme – ugyan miért kellene Szlovákiával, Csehországgal vagy Ausztriával versengeni, hogy ki a középhatalom a régióban?
Az már súlyosabb kérdés, hogy a két Orbán lényegében meglebegtette az ország leválását az atlanti blokkról. Mégpedig azért, mert szerintük „a világrend válságára adott válaszként – azért, hogy dominanciáját legalább részlegesen megőrizze – a továbbra is az USA által vezetett Nyugat fokozott ütemben szakítja meg, gyengíti vagy vonja ellenőrzés alá kapcsolatait”. Ez a blokkosodás pedig elemzésük alapján azzal jár, hogy a központon keresztül történik minden gazdasági, politikai és kulturális transzfer, ami az EU-ra és főleg annak perifériájára végzetes hatással lenne. „Egy ilyen felállásban a legjobb olvasatban is az történik, hogy az egyes országoknak központot kell választaniuk, és a kapcsolódásuk kizárólagos”, ebben a helyzetben pedig Magyarország alárendelt szerepbe kényszerülne – szól a verdikt. Amit sokan úgy értelmeztek, hogy Orbánék hátat fordítanának az Egyesült Államoknak, az EU-nak és a NATO-nak, ami valóban egyike a lehetséges olvasatoknak.
Azt, hogy ez a viszony egyre problémásabb, az amerikaiak is érzik. Ezt jelezte, amikor David Pressman budapesti nagykövet a két ország kapcsolatáról szólva a minap „veszélyes hullámokról” beszélt. Orbán szerint ma már „nem Nyugat és Kelet között kell választani, hanem azt kell látni, hogy a Kelet számára azért vagyunk érdekesek, mert a Nyugat része vagyunk, a Nyugat számára pedig azért, mert jó keleti kapcsolatokkal rendelkezünk.” Épp emiatt kell Magyarországnak az összekapcsolás, a konnektivitás stratégiáját választania.
Ez egy ma divatos gondolat, amit Parag Khanna indiai származású amerikai tudós dolgozott ki pár éve a magyarul a HVG kiadásában megjelent Konnektográfia – A globális civilizáció jövőjének feltérképezése című könyvében. Khanna szerint a versenyképes összekapcsoltság korszakunk legfontosabb geopolitikai mozgatórugója, amelyben nem a hierarchikus alkalmazkodás a fontos, hanem a hálózatszerűen kiépített infrastrukturális és gazdasági kapcsolatok. Ebből következően felértékelődik Ázsia és különösen Kína mint a globális ellátási láncok egyik legfontosabb szereplője, s ez óhatatlanul is geopolitikai átrendeződéshez vezethet. A magyar kormány ezt úgy értelmezte, hogy ideje új köntösbe csomagolni az eddig „keleti nyitásnak” nevezett s nem túl sikeres gazdaság- és külpolitikáját. Ami egyben azt is jelenti, hogy lehetséges gazdasági előnyökért cserébe hátat fordít szövetségeseinek, megpróbál több vasat is a tűzben tartani, s köztes helyet elfoglalni az atlanti és az eurázsiai hatalmak között. Két szék között azonban csak egy helyre lehet esni.
