Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
CSEH ELNÖKVÁLASZTÁS

Szoros eredmény

A cseh hadsereg nyugalmazott tábornoka, Petr Pavel szerepelt legjobban a csehországi elnökválasztás első fordulójában: a mérsékelt jobboldali jelölt a voksok 35,4 százalékát kapta, míg a millrdos egykori kormányfő, Andrej Babis 35 százalékig jutott. Bár Babis, akit néhány nappal a választás előtt mentettek fel az uns pénzekre elkövetett csalás vádja alól, kiválónak nevezte az eredményt, alig van esélye a második fordulós győzelemre. A 13,9 százalékkal harmadik és 6,8 százalékkal negyedik helyen végzett Danuse Nerudová, illetve Pavel Fischer ugyanis arra kérte választóit, hogy a janr 2728-ai második fordulóban álljanak az extábornok mögé, aki korábban a NATO Katonai Bizottságának elnökeként is szolgált. A hétvégi részvételi arány 68,2 százalékos volt, több mint 6 százalékponttal magasabb, mint 2018-ban. Az eddigi államfőnek, Milos Zemannak az alkotmányban engedélyezett második ötéves mandátuma 2023 márciusában jár le. Az elnöki poszttal kevés valódi hatalom jár, Zeman inkább a keleti, mintsem a nyugati országokhoz fűződő kapcsolatok erősítését szorgalmazta. Jó ideig feltűnően Moszkva-barát politikát képviselt, ám az Ukrajna ellen indított háborút követően megváltoztatta álláspontját, azonnal elítélte a katonai akct.