Babylon

Az Álomgyár hőskorában mindennap ugyanazt a forgatókönyvet követték: sötétedésig filmet készítettek, éjszaka vad partival zárták a napot. Damien Chazelle a héten mozikba kerülő filmje mindent megmutat a csillogás mögötti szédült világból.

Még senki sem tolt nagyobb kokainhegyeket a színészei orra alá, mint Brian De Palma A sebhelyesarcúban, de a Babylon Oscar-díjas rendezője, Damien Chazelle sincs lemaradásban. A filmtörténet egyik leginkább zavarba ejtő nyitójelenete valójában egy gátlásoktól mentes parti, ahol a résztvevők valamennyi érzékszervüket és valamennyi testnyílásukat kihasználják. Bosch A Gyönyörök kertjének bacchanáliájától és Tony Ward pornográfiába nyúló képeitől félúton a gigászi orgia szereplői az amerikai filmvilág első sztárjai nem a saját nevükön szerepelnek, vagy egész egyszerűen anonimok maradnak, de a legdurvább jelenetek mind a bulvárlapok legszennyesebb történeteit idézik meg. Fatty Arbuckle esetét, akire végül nem tudták rábizonyítani a halálban végződő perverz szexuális kényszerítést, az utolsó estéjén hat nővel hancúrozó színészét, aki ezután annak a filmnek a premierjén lőtte főbe magát, amelynek a főszerepét nem ő játszhatta el, vagy a némafilmkorszak első szexbombájáét, a szobájában holtan talált, máig tisztázatlan körülmények között, 25 évesen elhunyt Olive Thomasét és a 31 évesen meghalt szupersztár, Rudolph Valentino durva kicsapongásait. A Babylonban a partit a termeken végigcsörtető, törő-zúzó elefánt tombolása zárja be, de kétség sem férhet hozzá, hogy másnap ugyanúgy újraépítenek mindent, akár egy lerombolt filmdíszletet.

A most csütörtökön a 38. születésnapját ünneplő Chazelle Hollywood csodagyerekeként azokról az erős kezdésekről ismert, amelyeket más rendezők a fináléra tartogatnak. A független fesztiválok ünnepelt darabja, a Whiplash fergeteges dobszólóval nyit, a Kaliforniai álomban az autópálya dugójában veszteglő emberek százai kezdenek önfeledt énekbe és táncba. Chazelle még csak 32 éves volt, amikor ezzel a filmjével minden idők legfiatalabbjaként elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. A Babylon ötlete egy évtizede foglalkoztatja, a célja az volt, hogy bemutassa Hollywood pionírkorszakának másfél évtizedét, azokat az időket, amikor már megvalósult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricséről egészen Amerikáig vándorló Adolf Zukor által megálmodott, az iparszerű gyártást lehetővé tevő stúdiórendszer, a Los Angeles-i szórakozóhelyek és motelek bejárati ajtajáról lekerült a „Színészeknek és kutyáknak tilos” felirat, és a mozi 60 millió ember szórakoztatásának üzleti szempontból sem közömbös helyszíne lett.

A háromórás Babylon legvonzóbb részei lenyűgözően adják vissza a korabeli kulisszát, az 1920-as évek még sivatagi Los Angelesének külső helyszíneit, ahol párhuzamosan több film felvételei folytak: ezek valóban a művészek dicsőségét zengő pillanatok, ám csak illusztrációk maradnak. Chazelle visszakormányozza filmjét az árnyékos oldalra. A négy irányból induló, a végére közös sorsba fonódó felemelkedés- és bukástörténet elmeséléséhez korabeli bulvárlapok beszámolóit, valamint a Hollywood Babylon című könyvben olvasható eseteket hasznosítja újra. A mű szerzője, Kenneth Anger az amerikai kultrendező és az 1920-as években a „világ leggonoszabb emberének” tartott misztikus, Aleister Crowley követője. A homoszex­ualitást szabadon kezelő, a modern mítoszokkal leszámoló radikális Anger rövidfilmjeit rendszerint ugyanúgy betiltják, mint a Hollywood Babylont, amely 1959-ben előbb Párizsban jelent meg, és csak hat évvel később az Egyesült Államokban. A most 95 éves Anger 1984-ben megjelentette az Álomgyár 1950-es évektől számított ezüst korából származó sikamlós történeteket, és elkészült a legújabbal is, a Hollywood Babylon III-mal, amely a kortárs film csillagainak szexuális kilengéseit és egyéb függőségeiket tárgyalja.

Hollywood, amióta létezik, nem ereszt. Mint a Babylonban látható, fel lehet sétálni a mennyországba vezető lépcsőn, ahogy a hangosfilm eljövetelekor dobott sztár (Brad Pitt) teszi. A stúdióbelépőt vissza lehet adni, ahogy a feketének nem elég fekete trombitás (Jovan Adepo) teszi, lehet egészen Mexikóig menekülni (Diego Calva) vagy betépve-betáncolva eltűnni a sikátor mélyén (Margot Robbie), de az út végén úgyis beteljesíti magát a mondás: „Addig nem végeztél Los Angelesszel, amíg Los Angeles nem végzett veled.” ¬ Ligeti Nagy Tamás