Lázár kaszál

Mindössze nyolc beruházásnál döntött a folytatás mellett, tizenegyet pedig kérdőjelesként jelölt meg Lázár János építési és beruházási miniszter azon a kiszivárgott listán, amelyen kollégái összesen nyolcvan, az egykor Vitézy Dávid-féle Nemzeti Közlekedési Központhoz tartozó, túlnyomórészt fővárosi és agglomerációs fejlesztési tervet gyűjtöttek össze. A miniszter szabályosan kivégezte egykori riválisa, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs „szerelemprojektjét” is. A Városmajor megújítását célzó terv mellé (képünkön) a „SOHA! NEM!” megjegyzést írta. Elkaszálna számos, a főváros közlekedését megkönnyítő közlekedési projektet is: agglomerációs P+R parkolók fejlesztését, HÉV-vonalak összekötését és vasúti fejlesztéseket. Lázár szerint a kormány most inkább gazdaságélénkítő beruházásokat támogat, függetlenül attól, hogy vidékiek vagy fővárosiak. Ugyanakkor már miniszteri kinevezését követően arról beszélt, célja, hogy „ne minden út Budapestre vezessen”, igaz, akkor még azt ígérte, mindent megadnak majd „a nemzet fővárosának”.