Jogalkotás: csökkenő parlamenti, növekvő kormányzati aktivitás

A tavalyi jogalkotási mutatószámok az évek óta megfigyelhető erős centralizáció folytatásáról tanúskodnak. 2022-ben a parlament feleannyi törvényt alkotott, mint a megelőző évben, ám ennél is árulkodóbb jele a – formálisan nem annak számító – rendeleti kormányzásnak, hogy majdnem nyolcszor annyi kormányrendelet született, mint ahány törvényt parlamenti viták nyomán szentesített a Ház. A ciklus kezdetén ez a különbség még csak két és félszeres volt, aztán 2019-ben háromszorosra, 2020-ban négyszeresre, majd 2021-ben ötszörösre hízott ez az arány.