A sziget szellemei

A színpadi szerzőként és filmrendezőként egyaránt kedvelt ír kortárs író Martin McDonagh a komédia és a kegyetlenség határán játszódó legújabb filmjében beigazolódik, hogy az örök barátság sem tart örökké.

Senki sem érti, miért emelte Colm Doherty új szintre a kapcsolatát Pádraickal, amikor felmondta a barátságot. Miért is érthetne bárki bármit, hiszen nincs itt semmiféle titok. Colmnak egyszerűen elfogyott a barátságra szánt ideje, a továbbiakban csakis arra kíván koncentrálni, hogy az üres kocsmai fecsegés helyett emlékezetessé tegye maradék földi létét egy örökkévaló dal vagy egy szvit komponálásával. A mélyen lesújtott Pádraic elhatározza, ha kell, a kis ír sziget, Inishmore népét megmozgatva kideríti, mi áll a bizarr döntés hátterében. Nincs könnyű dolga, mert a felülről édennek látszó földdarab a világ összes többi természetes skanzenjéhez hasonló információszegény környezet. A helyiek az értelem és az érzelmek vegetatív tereiben bóklászva kicsit lefelé lógnak ki az univerzumból, ahol csak látszólag békés a környezet – tőlük egy puskalövésnyi és ágyúropogásnyi távolságra emberek ölik egymást. „Bármiért harcoltok, járjatok szerencsével” – mormol el fohászt értük Pádraic, nem is sejtve, hamarosan ő is privát háborút visel a jövő „emlékezetes emberével”, aki az ujjai levágásával fenyegetőzve erősíti meg egyszerre barbár és szent elhatározását.

A múlt héten a magyar mozikban bemutatott A sziget szellemei ab­­szurd-tragikomikus meditáció a barátságról, annak végéről, arról a hirtelen felismerésről, hogy valaki elszámította magát az életével, de már tervezi a hátralévő éveket, és abban egy másiknak nincs helye. A premierrel egy időben kilenc jelöléssel, köztük a legjobb film, a legjobb férfi fő- és a legjobb férfi és női mellékszereplőnek járó aranyszoborért is versenyben lévő film az idei Oscar-díj favoritja. Írója és rendezője, az 1990-es évek óta töretlen pályafutást maga mögött tudó, 52 éves kortárs ír drámaíró, Martin McDonagh munkásságáról már 2017-ben megjelent egy doktori disszertáció nyomán készült könyv, A megtévesztés dramaturgiája. Szerzője, Görcsi Péter írja: „Többek között szarkasztikus humora, kivételes cselekmény- és karakteralkotó technikája az, amely különlegessé teszi műveit.”

„A komédia és a kegyetlenség határán járok, mert úgy gondolom, az egyik mindig magyarázza a másikat” – mondta McDonagh a The Guardiannak adott interjúban. Ugyanott várakoznak drámáinak és filmjeinek bonyolult átjárókban rekedt hősei, akik kénytelenek újra és újra megélni, hogy – miként a Három óriásplakát Ebbing határában című filmjének egyik karaktere bölcsen megjegyzi – a harag haragot szít. A sziget szellemeiben az elbocsátott barátot ugyanúgy Pádraicnak hívják, mint McDonagh másik darabja, Az inishmore-i hadnagy főszereplőjét. A magyar színházakban Alhangya címmel is játszott darabban az volt a kérdés, ki gázolta el a macskáját, Kistomit, a válasz pedig az, hogy ennek durva következményeivel kellett számolnia mindenkinek. A sziget szellemeiben eluralkodó haragnak már eredőre sincs szüksége: egyszerűen az van, hogy valaminek oka a majdnem semmi is lehet.

McDonagh színpadi játékaiban és filmjeiben a hazugság egzisztenciális kényszer, a bérgyilkos bérgyilkos által vész el, a levél késve érkezik, ha mégis időben megjön, akkor valaki meghamisította, így nem életet ment, hanem életet vesz el, a bűnt még el sem követték, de már meg lehet gyónni. Evidencia az is, hogy nincs katarzis, pontosabban: McDonagh a taszítóan vonzó nyelvhasználat, a karakterei jelleméből következő erőszak szabad ábrázolása mellett a korai és a folyamatos összeomlások, a késleltetett katarzis mestere. Előző filmje, a két Oscar-díjat nyert Három óriásplakát Ebbing határában drámai hatása a játszási idő után kezd hatni úgy, hogy a katarzisélményt el kell halasztani, mert a film lezárásakor nem megoldódik, hanem tovább bonyolódnak a város határában elkövetett bestiális gyilkosság és szexuális erőszak következményei. A nézőnek szánt elégtétel az, hogy Dixon, a rendőr és Mildred, a megerőszakolt és meggyilkolt lány anyja mögött a hátsó ülésen utazva eldöntheti, megölik-e vagy valami mást csinálnak egy férfival, aki talán a tettes vagy máshol tett valami hasonlót.

A sziget szellemeinek párosa, Brendan Gleeson (Colm) és Colin Farrell (Pádraic) számára McDonagh A kripli és Az inishmore-i hadnagy (Alhangya) trilógiaként elgondolt záródarabjában lehetővé tette, hogy 15 évvel a pihenőre küldött bérgyilkosok balul elsült bruges-i kálváriája után újra eljátsszák a filmtörténet egy másik emlékezetes „se veled, se nélküled” furcsa párját. „Bameg, lehet, hogy ez a pokol” – suttogja az Erőszakik végén agonizáló Ray, és nagyon-nagyon azt akarja, hogy ne haljon meg, de ha mégis a legrosszabbul alakulnak a dolgok, még mindig segíthet a falvédőbe hímzett szöveg: „Már fél órája a mennyországban vagy, mire az ördög megtudja, hogy meghaltál.” Dacára az elhullajtott vérnek, a tűzvészben elpusztult semmiségeknek, Colm és Pádraic kapcsolata aligha ér véget: ha ellentétes irányba indulnak is el, ha jól sétálnak, valahol a szigeten kisvártatva újra összefutnak. ¬ Ligeti Nagy Tamás

Fórum Hungary