Pamela közelről


Az anyukája azzal biztatta, élje úgy az életét, ahogy akarja, de elkésett: a bakfis Pamela Anderson már túl volt mindenen. Még meg sem született, amikor várandós mamájával együtt kirepült a kéményseprő apuka által nem színjózanul vezetett autójuk szélvédőjén. Nyolcévesen molesztálták, tizenkét évesen megerőszakolták, és megesett vele még több szörnyű történet, amelyek túl rémesek ahhoz, mintsem hogy kitalációk legyenek. Akkor fedezték fel, amikor egy amerikaifutball-mérkőzésen nem pomponlánynak öltözött, hanem az egyik sörgyártó cég emblémájával díszített pólót viselt. Ez idő tájt még barna volt, a melltartója kosarának mérete ismeretlen. Néhány hónappal később a Playboy tehetséggondozói elvitték Hugh Hefner birodalmába, ahol az 1990-es évek legismertebb szőkesége lett. Egyetlen nő sem szerepelt többször a magazin címlapján, mint ő, és abban sincs párja a Kanada függetlenségének napján, július elsején született hírességnek, hogy szinte a teljes élete VHS-kazettákon dokumentált. A leghíresebb felvétel valóságos kordokumentum: ezen a „világ legveszélyesebb rockzenekara”, a Mötley Crüe dobosával, Tommy Leevel folytatott bizarr szexjelenete látható. Anderson mosolyogva mondja, életében a legtöbbször egyetlen kelléket viselt, a haját.
Két fia közül az egyik szerint az anyukáját mindig vonzották a rosszfiúk. Már az eddigiek is megérnének egy egész filmet, ám a Netflix Pamela közelről című dokumentumfilmjében a java csak most következik. A Magyarországon is népszerű Baywatch tévészéria – amely a vízi mentők áldozatos élete mellett igazából óda a ringó keblekhez és egyéb, valószínűtlenül napbarnította testrészekhez – öt évadában játszott. Az első epizódokért 1700 dollárt kapott, majd egészen 300 ezer dollárig emelkedett a gázsija. Sok valóságshow sztárja volt, a legjobb alakítást azonban a saját magáról szóló show-kban nyújtotta. Annyira szexi, híres és befolyásos volt, hogy némiképp ironikus módon fellépett a pornográfia terjedésével szemben, jótékonykodott AIDS-ügyben. Barack Obama szóba állt vele, Vlagyimir Putyin figyelmét is felkeltette, ám amikor a kazah nép nagy fehér gyermeke, Borat kifejezetten azért ment az Egyesült Államokba, hogy elrabolja, feleségül vegye és hazacipelje, ahol már több felesége epedve várta, bebizonyította: képes nemet mondani.