Fantomokbűvöletében

Zenetörténeti szakkönyv a javából Péteri Lórántnak a múlt héten a Zeneakadémián bemutatott kötete. Ugyanakkor az intézmény professzorának Gustav Mahler körút című tanulmánygyűjteménye a zenetudomány berkein túllépve izgalmas időutazásra invitálja a fenséges és titokzatos kompozícióiról ismert, bolyongó zeneszerzőre kíváncsi olvasókat. Mint az már a szerző korábbi Mahler-kismonográfiájából is kiviláglik, az 1860-ban született komponista körül jócskán akadnak megválaszolásra váró kérdések. A Kronosz Kiadónál megjelent új kötet egyfajta továbbgondolása az azóta a szakirodalomban is felvetődött talányoknak. „Háromszorosan vagyok otthontalan: Csehország szülötteként az osztrákok között, osztrákként a németek között, zsidóként pedig az egész világon.” Ezzel a közismert Mahler-aforizmával, ha úgy tetszik, önvallomással például akad egy kis baj. Nevezetesen az, hogy a frappáns megállapítást nem ő írta le. A nyakra-főre idézett citátum „forrása valójában a zeneszerző özvegyének nem mindig megbízható memoárja” – vág a dolgok sűrűjébe a kötet legelső dolgozata. A Tört tükröződések című fejezet a mindössze 51 esztendőt élt zeneszerzőnek – és kora kiemelkedő karmesterének – pályafutását annak az őt körülvevő társadalmi és kulturális közegnek alapján elemzi, melyben és melyből kibontakozott a mahleri gondolat- és hangzásvilág.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában és a zene kozmoszában identitását kereső Mahler – akit a zenetörténet, no meg nyomában a Wikipédia előszeretettel jegyez „cseh–osztrákként” – a saját helyét végül is „az univerzálisnak gondolt német zenekultúra keretei között jelölte ki” – állítja Péteri, s ezt főhősének önvallomásaival, zenei utalások sorával is bizonyítja. Idézi például a mesternek a halála előtti évben adott interjúját. A New York-i Filharmonikusok vezető karmestereként csehországi születését, zsidó származását nem tagadva szögezte le 1910-ben: „Német vagyok.” Korábbi beskatulyázására válaszul, némi szarkazmussal még azt is hozzátette: „Igaz, hogy csodálom Smetanát. De Debussyt is csodálom, és ettől még nem vagyok francia.” A zenetörténész e nyilatkozatot is széljegyzettel látta el: „Ami ebben a kvázi semleges környezetben tett kijelentésben feltűnhet, az többek között az osztrákságra történő utalás teljes hiánya.”

Az „életrajzi” fejezetet követően Péteri több tanulmányban foglalkozik Mahlernek az elődökhöz fűződő viszonyával, másutt pedig azt boncolgatja, hogy az immár klasszikusként elismert mester zenéje milyen hatással volt az utódokra, köztük a kortárs magyar zene két kiválóságára, Ligeti Györgyre és Jeney Zoltánra.

Alighanem a zenei ínyencek számára valóságos szuvenír lesz, hogy a szerző Jeney kiadatlan kantátáját veti össze Mahler III. szimfóniájával. Ráadásul a nagyközönség számára is tartogat meglepetéseket. Mahler ugyanezen zeneművét, pontosabban annak indulószerű nyitótételét párhuzamba állítja egy Mozart-operával, mondván: az „sokrétűen utal” a Figaro házasságára. A komponista utolsó publikációja a „Bach-szvit”, az az átdolgozás – két szvit egymásba gyúrása, a tételek sorrendjének megváltoztatása –, melynek kapcsán a zenetudós szerint felvethető, vajon a Mahler által nyomtatásban jegyzett zenemű „nem lép-e túl az átdolgozói és előadói kreativitás szféráin?”. Kutatásai, töprengései végén Péteri a „de” felé mozdult el. ¬ Murányi Gábor