Nincs áldás rajtuk

Már millárdokban mérhető vagyoni kárt okoz egyes településeken, hogy egy decemberi törvénymódosítás alapján az egyházak február végéig benyújthatták igényeiket azokra az önkormányzati épületekre, amelyekben – bár soha nem voltak a birtokukban – jelenleg oktatási-nevelési feladatot látnak el. A forráshiányos önkormányzatok korábban abban a meggyőződésben adták egyházi kézbe az ilyen iskolák, óvodák működtetését, hogy az épület a tulajdonukban marad, most viszont kártalanítás nélkül kötelesek átadni. Újbudán három ingatlan einstandolására jelentkeztek be az egyházak, ez közel 9 milliárd forint értékű ingatlanvagyon ingyenes átadását jelenti. Hódmezővásárhelyen korábban már százmilliós adásvételről folytak egyeztetések, most viszont ingyen kell átadni a kinézett ingatlant. Kiss-Rigó László szeged–csanádi katolikus püspök már a február 28-ai határidő lejárta előtt több polgármestert felszólított az épületek átadására, ami praktikus problémákat is felvet. Békésszentandráson például az iskola épülete olyan, egy öthektáros területtel azonos helyrajzi számú telken van, amelyen a település szálláshelyeket működtet. Kübekházán az eltulajdonolni szándékozott iskolaingatlanban működik a központi főzőkonyha, amely más intézményeket is ellát. Ráadásul ezek felújítása korábban részben uniós pénzekből történt, és itt tervezik felépíteni a bölcsődét is, amire már 140 millió forint támogatást elnyert az önkormányzat.