LIBEGŐPARK: egy kézben a parádi kastéllyal

A milliárdos Leisztinger Tamás munkatársa, Hidasi Emese vette meg a parádi Károlyi-kastélyt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésén 176 millió forintért hirdették meg az Ybl Miklós által tervezett épületet, amely az államosításig Károlyi Mihály grófé, az 1918-ban kinevezett miniszterelnöké, majd emigráns politikusé volt. A Mátrában, 2,5 hektáros ingatlanon álló, 3 ezer négyzetméter hasznos alapterületű kastélyépület elsősorban szállodai és gyógyturisztikai célra alkalmas. A befektető számára nem ismeretlen a régió, hiszen a lillafüredi Libegőpark Szolgáltató Kft. tulajdonosa is. Hidasi Emese hosszú évek óta tölt be vezető pozíciókat Leisztinger cégeiben, korábban például a Hotel Palota Lillafüred Kft.-ben, és jelenleg is a cégcsoport egyik zászlóshajójának, a Forrás Nyrt.-nek az igazgatósági tagja. A Palotaszálló jelenleg még a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest franchise-partnereként működik (a szállodalánc korábbi tulajdonosa egyébként Leisztinger volt, és a lillafüredi egység nála maradt), de áprilistól már a hotellánctól teljesen független szálláshely lesz.