Törököt fogtak

Átlátszó indokkal utasította el Svédország és Finnország NATO- tagságának közeljövőben történő parlamenti ratifikációját Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, egyben a törvényalkotási bizottság elnöke. A Reuters hírügynökségnek azt nyilatkozta, nem tudja megmondani, mikor és milyen döntés születik. „Általában öt-hat hétig tart, amíg egy javaslat végigmegy a parlamenti döntéshozatali mechanizmuson. Ez nem szabály, ez egy megszokott eljárás” – mondta Hende, mindezt akkor, amikor gyakorlatilag egy nap alatt törvényi úton felszámolták az orvosok kötelező kamarai tagságát. A svéd és finn NATO-tagság magyarországi ratifikációjáról szóló javaslatot tavaly júliusban nyújtotta be a kormány, de csak a múlt héten kezdte tárgyalni a parlament. Hende pedig egy – kizárólag kormánypárti politikusokból álló – küldöttséggel Svédországba és Finnországba utazott, hogy számonkérje, a két ország egyes politikusai miért „terjesztenek hazugságokat” Magyarországról. A sajtóban megjelent adok-kapok ellenére – egy svéd lap „gengsztertempóként” jellemezte a magyarok fellépését – a tárgyalások a felek szerint higgadt légkörben és eredményesen zajlottak, a döntés azonban így is hónapokig húzódhat. A május 14-ei törökországi választások előtt ugyanis az ankarai parlament már várhatóan nem ratifikálja Svédország és Finnország NATO-tagságát, márpedig Orbánék láthatóan ettől teszik függővé a hivatalos magyar támogatást.