Gottdank Tibor:
Vidor Emil, a műépítész

1952. július 8-án délelőtt 10 órakor az Amerikai úti kórház belosztályán 85 esztendős korában agyvérzést kapott és elhunyt Vidor Emil, önmeghatározása szerint műépítész. A hosszú élete során mellékesen jó néhány budapesti temetői síremléket (Balatonfüreden pedig Jókai Mórra, illetve Blaha Lujzára emlékeztető műalkotást) tervező Vidor, úgy tűnik, körültekintő alapossággal gondoskodott arról, hogy temetéséről, örök nyughelyének helyszínéről senkinek ne legyen tudomása. Mondhatni, ez az egyetlen dolog, amelyre nem derített fényt Gottdank Tibor építészeti kutató, aki a múlt év végén vaskos monográfiát adott közre a pályáját a XIX. század legvégén kezdő, s meglehetősen rejtőzködő magánéletet élő főhőséről. Aki egyetlen középülettel sem gazdagította ugyan működésének terepét, Budapestet (efféle pályázatokon nemigen indult, a sorban álló megrendelők miatt erre nem is volt szüksége), több megvalósult házterve viszont ma is emlegetett, nevezetes műemléke a fővárosnak. Ilyen például a szecesszió mesterműve, a Belváros szívében álló Bedő-ház, amely, mondhatni, szőröstül-bőröstül – vagyis épületbelsőstül, lépcsőházastul, ólomüveg ablakostul, a nagypolgári lakások ajtótokjaival, csillárjaival, mi több, függönyeivel együtt – az elképzelései szerint valósult meg. S ha valaki végigsétál a Városligeti fasoron, ott is többször (ötször) rácsodálkozhat a tervező fantáziagazdagságára, például az apja megrendelésére készült („Engedd szabadjára művészi elképzeléseidet!”) Vidor-villa esetében. (Az 1910-es évek elején „modern” svéd–norvég karakterűnek mondott furfangos ház ma a zeneakadémisták kollégiuma.) De Vidor nevéhez fűződik három, úgynevezett Palatinus-bérháztömb is. A főváros első, a Margitszigettel szemben, a pesti rakparton húzódó „lakótelepe” egykoron nagy- és középpolgári igényeket elégített ki, és a vonzereje ma is töretlen. Nagy vonalakban az eddig említetteket az építészettörténet ismerte, a lenyűgöző részletek azonban Gottdank kutatása nyomán váltak most megismerhetővé. E szakmai bravúrt a szerző további, revelatív felfedezésekkel fejelte meg. A Kőbányai sörgyári capriccio című fejezetben lépésről lépésre tárta fel Vidor munkásságának ismeretlen, ám példátlanul izgalmas részét. Miután a műépítész 1903-ban benősült a Kőbányai Polgári Serfőző Rt.-t felfuttató tószegi Freund famíliába, szakmai tudását, racionalitását a család érdekében kamatoztatva járult hozzá ahhoz, hogy a vállalkozás a söripar egyik piacvezető cégévé nője ki magát. A nagyközönség számára akár életútregényként is olvasható élvezetes monográfiájával Gottdank a több mint száz megvalósult és vitathatatlanul formátumos műalkotást jegyző Vidort a feledés homályából emelte be a nagy magyar építészek sorába.