Cserebere

Az állami Corvinus Befektetési Zrt. és a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária (AH) Zrt. csereügyletet kötött egymással: utóbbi további 19,5 százaléknyi részesedést szerzett a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, míg előbbi megkapta a hazai Yettel-csoport 25 százalékos tulajdonrészét képviselő részvénypakettet. A csere eredményeként a 4iG kiszállt a Yettelből, a cseh vállalat kisebbségi tulajdonrésze visszakerült a magyar államhoz, míg a 4iG egyértelműen a magyarországi Vodafone többségi tulajdonosa lett. Egyúttal a Vodafone igazgatósága 5-ről 7 fősre bővül, ebből 5 főt a 4iG delegálhat. A tőzsdei cég 2022-ben jutott a Yettel-paketthez, amikor többségi tulajdont szerzett az állami AH-ban, amely még 2019 őszén vásárolta be magát az akkor még Telenor néven futó vállalatba. A kisebbségi részesedés irányítói befolyást nem biztosított a 4iG-nek, elemzői vélemények szerint így nem meglepő, hogy inkább megvált tőle. A magyar állam és a 4iG az idén év elején vette meg a hazai Vodafone-t 660 milliárd forintért, az állam 49 százalékos tulajdonrésze mellett. A 4iG tetemes állami hitelt kapott a tranzakcióhoz.