Testvérvetélkedő

Vigyázó szemeit Kínával kapcsolatban a magyar kommunista pártvezetés is mindig Moszkvára vetette először. 1949 októberében Rákosi Mátyás már egy nappal Sztálin után elismerte Mao Ce-tung népköztársaságát. A „testvéri kapcsolat” gyors felvételét követően nem sok érdemi történt, 1956–1957-ben viszont Kína – a forradalom támogatásaként is értelmezhető korábbi nyilatkozata után – Kádár Jánosnak viszonozta a hét évvel korábbi magyar gesztust. Már november 6-án elismerte a szovjet tankok segítségével hatalomra került magyar politikus rezsimjét, januárban pedig a kínai miniszterelnök (s egyben a legfőbb külügyér), Csou En-laj – moszkvai elvtársai kérését teljesítve – Varsóból egy napra átugrott Budapestre, s öt beszédben bizonygatta, mennyire szükségesnek tartja az „ellenforradalom erői elleni harcot”.

A kulisszák mögött azonban a kínai politikus már a megtorlás mikéntjéről cserélt eszmét vendéglátójával. Arról győzködte az akkor már Nagy Imre kivégzését fontolgató magyar pártvezért, ha a „posványba süllyedt vezető ellenforradalmárokat” életben hagyná, ahogy az Kínában gyakorta előfordul, akkor később hasznosítani lehet majd a tudásukat, a helytelen útra tévedtek nyilvános önkritikája pedig „nevelő hatással” lehet a tömegekre. Az egyet nem értés ellenére Kádár 1957 szeptemberében – útját rövid időre Moszkvában megszakítva – Pekingbe repült, ahol Mao Ce-tung még aznap kitüntető szívélyességgel fogadta. Az óvatos magyar vezető, legalábbis hallgatólagosan elfogadta pártvezér kollégája eszmefuttatását, melyben Sztálin hibáit ázsiai körmönfontsággal mentegette: „a problémákért ne a korábbi vezetőket hibáztassák” – olvasható Vámos Péter történész 2021-es, az 1949–1989 közötti magyar–kínai kapcsolatokat összegző forráskiadványában.

Profimedia

Ez az egyetértés aztán az 1960-as évekre – a kínai–szovjet viszony fagypontra süllyedésével párhuzamosan – felmorzsolódott. Az „egyedül lehetséges tudományos, marxista–leninista” szovjet álláspontot Kádár 1963-ban már központi bizottsági határozatban is engedelmesen visszhangozta: pártberkekben pedig még a baloldali kalandorság és a soviniszta nacionalizmus szitokszavakat is használta. Sajátos válaszul a kézi vezérléses kínai sajtó 1967-től már a magyarok esetében is elhagyta az „elvtárs” szó használatát. A Varsói Szerződés öt tagállama, köztük Magyarország fegyveres akcióját, a prágai tavasz eltiprását a kínai kommentárok Csehszlovákia 1939-es hitleri megszállásához, valamint „az amerikai imperialisták” 1960-as évekbeli vietnámi agressziójához hasonlították.

Három évtizedbe telt, mire a két ország lassan – Vámos szóhasználatával élve: „szoros szovjet ellenőrzés alatt” – megint legfelső szintre emelhette kapcsolatát egymással. A bátorítás ehhez ismét Moszkvából érkezett. 1982-ben az elaggott szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev egy beszédében újra szocialista országnak aposztrofálta az időközben maótlanított Kínát. Az örökkön taktikázó Kádár négy évvel később a Budapestre érkező Vu Hszüe-csien külügyminiszterrel tárgyalva – igaz, már a Gorbacsov-érában – odáig merészkedett, hogy kijelentette: „Mi a nehéz időkben is következetesen szocialista országnak tartottuk a Kínai Népköztársaságot.” A protokolláris cserelátogatások ideje 1987-re „ért be”. Előbb Csao Ce-jang miniszterelnök és megbízott pártfőtitkár tette tiszteletét Kádárnál, majd a magyar pártvezér repült Pekingbe, ahol fogadta őt Teng Hsziao-ping, az ország akkori első számú vezetője. A mind erőteljesebbé és látványosabbá váló gazdasági együttműködést előbb a magyarországi, rendszerváltásba torkolló történések akasztották meg, 1989 júniusában pedig a Tienanmen téri, sok száz halálos áldozatot követelő vérengzés. Ez egy pillanatra még az egymással szembefeszülő magyarországi erőket is egybetömörítette. A reformer Németh Miklós vezette magyar kormány nyilatkozatban szögezte le, hogy „az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása nem lehet kizárólagos belügye egyetlen országnak sem”, a következő napokban pedig a kezdeményező Fideszhez csatlakozva több párt, többek közt az SZDSZ, az MDF közös tüntetéseken követelte az erőszak azonnali beszüntetését. ¬ Murányi Gábor