Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
ROBOTFIZIMISKA

Számít a megjelenés

Míg a robotikában egyre emberszerűbb megjelenésre törekszenek a fejlesztők, egy kísérlet nemrég kiderítette, hogy erre nem minden területen van szükség. Sőt néha jobb is, ha egy robot kevésbé humanoid. A Cambridge-i Egyetem kutatói egy technológiai tanácsadó cégnél vizsgálták meg egy négyhetes kísérlet során, hogy két robot közül melyik „szimpatikusabb” a résztvevőknek. A 26 alkalmazott munkahelyi jólléti foglalkozásokon vett részt a robotokkal, melyek hangja, arckifejezése és az általuk tartott tréningek menete is azonos volt. Csak míg a Misty nevű robotnak játékszerűen robotos volt a kinézete, addig a másik, QT nevű robotot sokkal emberszerűbbre faragták. A különbség megtette a hatását, de nem a várt módon: a dolgozók jobban kedvelték a rajzfilmszerű Mistyt, és a foglalkozások során könnyebben kapcsolódtak hozzá, mint QT-hoz. Mint kiderült, a játék robottal szemben alacsonyabbak voltak a résztvevők elvárásai, míg a humanoid robottól nagyon emberszerű viselkedést reméltek, amit QT nem tudott megugrani – osztotta meg gondolatait a jelenségről Micol Spitale, a tanulmány vezető szerzője. A kutatók szerint a robotok hasznosak lehetnek a munkahelyeken, például hogy gondoskodjanak a dolgozók mentális jóllétéről. Ám fontos szempont lehet, hogy a különböző feladatokra a megfelelő kinézetű robotot delegálják.