Derdák András
Portré
Tartalomjegyzék

¬ 2005-ös portréja egyik utolsó mondatában viccesen szóba került, hogy majd politikai menedékjogot kér Franciaországban. Végül tényleg kint maradt 2010-ben. Mrt?

Mivel Magyarországon a kultúra az államtól függ, világos volt, hogy itthon nem tudom folytatni. Sokáig ingáztunk a két ország között, fél évet „itthon” voltunk, fél évet „otthon”, így nem szakadtunk el Magyarországtól, és mire az egyik helyet megszoktuk volna, ismét rá lehetett csodálkozni a másikra. Mindig érdekelt Budapest, a város tervezése, fejlesztése, vezetése, és nagyjából Karácsonnyal egy időben én is azon gondolkodtam, hogy elindulnék a polgármesterségért, de csak függetlenként tettem volna. Tudtam viszont, hogy ebbe 15-20 évet bele kell tennem, és kevés sikerrel kecsegtet. Neki is keveset sikerül kihoznia ebből a városból, és nem az ő hibájából. Aztán Gerendai Karcsi felkért, hogy képviseljem a Szigetet Franciaországban, ehhez a feleségemmel céget alapítottunk, ebből éltünk. Amikor 2021-ben a Covid alatt lejárt a harmadik hároméves szerződésünk, valójában sem a Sziget, sem mi nem akartuk folytatni. A Covid miatti bezártság, az életközepi válság, az itthoni helyzet változatlansága, a munkanélküliség megviselt. Kiderült, hogy pszichológus segítsége is kell.