Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

MAGYAR KÜLÜGYI INTÉZET: a miniszterelnök közelében

Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zrt. néven új céget hozott létre a kormány. Ez azt jelenti, hogy az eddig a Demokrácia Központ Közalapítvány alatt működő Külügyi és Külgazdasági Intézet ezentúl az új cég részeként, Magyar Külügyi Intézet néven folytatja tevékenységét. Az intézet így kikerül Szijjártó Péter felügyelete alól; a zrt tulajdonosi jogainak gyakorlója Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója lesz. Úgy tűnik, Orbán Viktor még inkább ráfordul a külpolitikára, mert az intézetnek az a feladata, hogy hatékonyan támogassa a kormányfő külpolitikai stratégiai döntéseit, valamint a magyar külpolitika alapvetéseinek a szélesebb és a szakmai közeggel való megismertetését. Az intézet elnöke a Harvardon végzett, az oszázs indn törzs tagjaként amerikai és magyar állampolgársággal rendelkező Gladden J. Pappin, aki jelenleg a Dallasi Egyetem tanára, és két éve a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója. A Külügyi Intézetben folytatja munkáját a cég vezérigazgatójaként Schöberl Márton korábbi helyettes államtitkár. A stratégiai igazgató Baranyi Tamás lett, aki a Terror Háza Múzeumban és az Antall József Tudásközpontban is dolgozott, a kutatási igazgató pedig a Matolcsy György-féle Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet egykori munkatársa, Eszterhai Viktor. A cég felügyelőbizottságának tagja lesz a korábban Moszkvában nagykövetként szolgált Balla János, aki egy ideig Orbán Viktor külpolitikai főtanácsadója is volt. Mellette tag lesz Győri Enikő európai parlamenti képviselő, korábbi nagykövet, valamint Szerdahelyi István volt tokiói és szingapúri, jelenleg szöuli nagykövet is, aki egyébként a Tilos az Á nevű kultikus vendéglátóhely egyik alapítója volt több mint három évtizede.