Veszélyesprecedens

MTI / Bruzák Noémi

„Nő vagyok, van egy nagy kötényem, és az a feladatom, hogy eltakarjam vele a tányércsörömpölést” – ezzel a családi tűzhely világából vett hasonlattal világította meg saját politikai szerepét Szili Katalin házelnök, aki – hacsak a Fidesz nem tesz neki keresztbe az államfőválasztásnál a „vakondozós” trükkel – akár Magyarország első női köztársasági elnöke is lehetett volna. A hivatalba lépésének első évfordulóját e napokban ünneplő Novák Katalin hasonló kötényt visel. Többször hangoztatott szerepfelfogása szerint – hogy mindenki köztársasági elnöke akar lenni – hol itt, hol ott takargatja a takargatnivalót. A hétvégén például a Sándor-palotánál tüntető pedagógusokat nyugtatgatta azzal, hogy egyetért velük, de azt többszöri unszolásra sem volt hajlandó megígérni, hogy az őket ellehetetlenítő státusztörvényt nem fogja aláírni.

Novák akkor is úgy tett, mintha nem lennének komoly bajok, amikor tavaly a hivatalában fogadta a szexuális kisebbségek képviseletét ellátó Háttér Társaság küldöttségét – utána ugyanolyan lelkesen folytatta munkáját az LMBTQ-emberek jogait elvitató Családok Világkongresszusában. Miközben szavakban már korábban is kiállt a tiltakozó pedagógusok mellett, zokszó nélkül aláírta az őket a sztrájkjoguktól megfosztó törvényt, ahogy simán ellenjegyezte az egyik napról a másikra született kata- és az orvosikamara-ellenes törvényeket is. Az alaptörvény rapid módosításához annyi hozzáfűznivalója volt, hogy az alkotmány csak akkor tudja értékmérő szerepét maradéktalanul betölteni, ha nincs kitéve folytonos változtatásoknak. Beiktatásakor hangoztatott ígérete, hogy „fül, szív és száj akarok lenni azok számára, akiket most kevésbé hallunk, látunk és értünk”, ugyancsak sajátos megvilágításba került, amikor aláírta a szociális szférában az állam felelősségét a sor végére áthelyező törvénymódosítást. Ezeket koronázta meg a minapi, akár precedenst is teremtő kegyelmi döntésével, amelyhez érdemben csak a pápalátogatás emelkedett hangulatát fűzte magyarázatként.