ZIPLINE BDP: drótkötélpálya a János-hegyen

A Pest Vármegyei Kormányhivatal megkezdte az előzetes hatásvizsgálatát annak, hogy egy úgynevezett zipline átcsúszópályát építsenek ki a Zugligeti Libegő alsó állomása és a János-hegyi Erzsébet-kilátó között. Az engedélykérelmet a ZipLine BDP Kft. nyújtotta be, amelynek tulajdonosa Járai Konstancia és Takács Gyula. Ők eddig raftingtúrák szervezésével foglalkoztak, Hungaroraft Kft.-jük 2022-ben, az előző évit megduplázva, 70 millió forintos árbevételt ért el. A pálya, amelyen egy speciális eszközben ülve lehet végigcsúszni, három szakaszból állna, összesen több mint 1400 méter hosszú lenne, és a legnagyobb mélységet, amely fölött átcsúsznának a kalandkedvelők, majdnem 70 méteresre tervezik. Bár a terület egy része európai védelem alatt álló Natura 2000-es övezet, a befektetők állítják, hogy az állomásépületek is csak minimális területhasználatot jelentenének, és még az acélsodrony pályát is helikopterrel emelnék be a helyére. A félévesre tervezett építkezés után jövőre indulhatna az új turisztikai attrakció.