Felnőttképzés

Százmilliárdokat költenek az élelmiszer- és italgyártó cégek a sokszor egészségtelen ételek népszerűsítésére, és az ő szempontjukból nem is feleslegesen. Korábban ugyanis már világossá vált, hogy például a gyerekek igen fogékonyak az ilyesfajta reklámokra. A baj az, hogy egyértelmű összefüggést lehet kimutatni e hirdetések és a gyerekkori elhízás gyakorisága között. Amerikai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi a helyzet a felnőttek esetében: mennyire befolyásolják érzelmeiket, elvárásaikat a gyorsételreklámok? Kísérletükbe 718 résztvevőt vontak be, akiket véletlenszerűen négy csoportra osztottak. Valamennyiüknek meg kellett néznie egy 15 másodperces videós hirdetést. Az egyik csoport ultrafeldolgozott élelmiszerekről látott reklámot, a másik minimálisan feldolgozottakról, a harmadikban lévők mindkét élelmiszer-féleségről, a negyedik (kontroll)csoportnak pedig mobiltelefonokról szóló hirdetéseket mutattak. A reklámokban szereplő élelmiszereket gyorsétteremláncok étlapjairól válogatták. A résztvevőknek ezután egy kérdőívet kellett kitölteniük a hirdetésekkel kapcsolatos gondolataikról, érzéseikről, elvárásaikról. Kiderült, hogy az erősen feldolgozott élelmiszerekkel kapcsolatos reklámok megtekintése növelte a várakozásokat, hogy pozitív érzelmeket fog okozni az ilyen ételek fogyasztása. Az egészséges termékekkel kapcsolatos hirdetések esetében viszont nem tapasztalták ezt. A kutatók szerint eredményeik azt mutatják, hogy a gyorsételhirdetések szabályozása, valamint a magasan feldolgozott élelmiszerek érzelmekre gyakorolt hatásának megváltoztatása segíthet az egészségesebb ételek fogyasztásában. További vizsgálatokat javasolnak annak tisztázására, hogy az élelmiszerreklámoknak való hosszabb kitettség hogyan változtatja meg az érzelmi hatásokkal kapcsolatos hiedelmeket, és hogy mennyi ideig tartanak ezek a változások.