Szakítókötelék

„Ez most templom lesz. Apának a temploma.” Egy kislány rajzolgat öccse és nővére társaságában a film első perceiben, közvetlenül az után, hogy a nézők egy fiatal vidéki plébánost láttak a temploma körül tevékenykedni. A család és a falusi egyházközség életének jelenetei párhuzamosan futnak a képernyőn az első tíz percben, amikor is a pap estefelé, feladatai végeztével bepakol az autójába, és elutazik – a gyerekeihez. A történetből szép lassan kiderül, hogy Polgár Róbert, a Zala megyei Murakeresztúr római katolikus plébánosa hivatásának megfelelően elkötelezett lelkipásztor és lelkes közösségépítő, aki a heti egyszeri szabadnapján (egyórányi útra a horvát–magyar határ mellett fekvő falujától) két lányának és a fiának, illetve az édesanyjuknak viseli gondját.

A döntés című dokumentumfilm főhősének ebben az immár kilenc éve tartó, lélektanilag igen nyomasztó szituációban kell dűlőre jutnia, hogyan oldja meg kettős, titkokkal terhelt életét: lemond papi hivatásáról, ezzel kockáztatva a közösség szétesését, vagy továbbra is rejtőzködve neveli fel (vagy inkább: hagyja felnőni) a gyermekeit. Ugrin Julianna és Vizkelety Márton 2016 tavaszán kezdte forgatni a filmet, amikor „Robi atya” még csak azt tudta, valahogyan választania kell (az alkotókkal, mint később elmondta, úgy állapodott meg, ha pap marad, a felvett anyagot nem hozhatják nyilvánosságra). A rendező házaspár több mint három éven keresztül követte kamerájával a főszereplő életét. A bensőséges és meglepően őszinte felvételekből feltárul, ahogyan a cölibátus és a családi élet között őrlődő pap végül az utóbbi mellett dönt, és elmondja egyházi elöljáróinak, majd falusi közösségének is, hogy elhagyja a plébániát. Döntésében a legfőbb motivációt a gyerekei jelentik, mert érzi rajtuk, hogy a heti mindössze 12 órányi jelenléte miatt nincs igazi apaképük, és milyen hatalmas terhet ró rájuk az állandó titkolózás.

„Nem azt mondom, hogy tiszta vagyok, de őszinte vagyok a Jóisten előtt. Bármennyire is furcsa, én tudom, hogy bűnt nem követek el. Bűnöm az talán, hogy eddig húztam” – vallja meg egyházközségi munkatársai előtt. A falubeliek pedig vérmérsékletük szerint fogadják a hírt: ki könnyek között búcsúztatja, ki vele örül, ki haragszik rá. Sokak érzéseit fejezi ki egy szűk körű beszélgetés egyik résztvevője: „Nem tudtam rólad elképzelni. Mint plébánosban, csalódtam benned. Mint emberben, nem.”

A rendezők nem kívántak sem ítélkezni, sem állást foglalni a cölibátus kérdésében – bár jelzik, hogy „Robi atya” esete korántsem egyedi a katolikus klérusban –, sem botrányt kavarni. Céljuk az volt, hogy „megértsük, hogyan kerül valaki ilyen helyzetbe, és aztán hogyan tud belőle úgy kijönni, hogy a lelki békéjét megtalálja” – magyarázta Ugrin Julianna a wmn.hu-n megjelent interjúban. A tavaly a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon a legjobb magyar dokumentumfilm díját elhódító alkotás nem áll meg a döntés kimondásánál, hanem bemutatja azt is, hogy a bujkálás befejezésével és a vágyott családi idill elérésével párhuzamosan milyen társadalmi vákuumba kerül a hitében egyébként továbbra sem megingó főszereplő. Mert míg korábban „volt valaki”, egyszerű családapaként immár senki sem kíváncsi a véleményére, nem lehet motorja egy nagyobb közösségnek. Ebből az űrből jelent kiutat a felkérés, hogy induljon korábbi faluja polgármesteri posztjáért, amit 2019-ben sikeresen el is nyert.

A film vállalt célja egyetlen ember sorsának – és az ő „munkahely vagy család” konfliktusának – a bemutatása, mégis sok kérdést hagy megválaszolatlanul. Miért enged a püspök, aki tisztában volt a helyzettel, évekig működni egy kettős életet élő plébánost? Mit kezd a magyar katolikus egyház a hasonló cipőben járó papokkal? Kevés szó esik „Robi atya” valódi viszonyáról a papi hivatásához, a három gyermek megszületéséhez vezető „első döntésről”, vagy párjának, Ankának a szerepéről, érzéseiről is. A záró képkockákból kiderül, hogy „Európában évente több mint száz pap hagyja el a hivatását”, Polgár Róbert pedig Murakeresztúr sikeres polgármestereként várja évek óta a laicizálását, azaz papi státusának megszüntetését. ¬ Illényi Balázs