Oltai Kata

Portré

2023. június 1.

Veres Viktor

Oltai Kata

kurátor

„Alapvetően szeretek együtt dolgozni értelmes keretek között, csak akkor lázadok, ha nem értelmesek a keretek” – vallja a 43 esztendős művészettörténész-kurátor. Szelíd, csendes, ám határozott természet. Kreatív családból jött: édesanyja textiltervező – „autonóm művészként és alkalmazottként is dolgozott” –, édesapja a Műemlékvédelemnél volt építészmérnök – „láttam őt várakat, református templomokat rajzolni”. Kimondott elvárásként őt is művészeti pályára szánták. „Tizenhat évesen felismertem, hogy nem valakinek a lánya szeretnék lenni.” Akkoriban már atletizált. Szüleivel kiköltöztek Szentendrére, a gimnáziumot ott végezte. A Bölcsészkaron művészettörténet–esztétika–francia szakra járt, egyetemi évei alatt dolgozott az induló Artmagazinnál, majd a MEO kiállítótérben, a Vadnai Galériában mint asszisztens. 2008-ban kezdett a Ludwig Múzeum kurátoraként. A nevéhez kötődik több kiállítás koordinálása (Gerber Pálé, Rita Ackermanné, Moholy-Nagy Lászlóé, Martin Munkácsié). 2011-ben megvált a munkahelyétől, azóta épít projekteket úgy, hogy máshonnan termel profitot. A Konfekció néven nyitott használtruha-butik bevételéből finanszírozta például a FERi feminista galériát. Mint mondja, jelenleg két kulturális-társadalmi programot visz, a TANGÓ-t a Teleki térnél, valamint „a női középkorúságról mint kulturálisan láthatatlan társadalmi ügyről szólót”.

„Egyértelmű szerelem” – jegyzi meg a házasságáról Nagy Zsolttal, akit először színészként látott. A hatás azonnali volt, a találkozásuk után pár nappal összeköltöztek. Két gyermekük született, a nyolcesztendős Jancsi és az alig kétéves Mari. A hobbiról szólva megemlíti, hogy „doktori iskola helyett szakképzőbe mentem megtanulni a nőiszabó-mesterséget. Kikapcsolódás gyanánt.”

¬ Excentrikus jelenség, művészetet csinált a kurátori tevékenységéből. Tudatos imázsépítés áll emögött?

Nem gondolom, hogy tudatosan lépkednék, mert akkor valószínűleg lenne fizetésem, társadalombiztosításom, kapnék gyest mondjuk. Megléptem bizonyos szimbolikus dolgokat, amire a vizuális kulturális közegben nem volt példa. A saját szakmán belüli szerepvállaláson túl is gondolkodom a kultúrán, az értelmiség felelősségén, közéleti kötelességen. Vállaltam bizonyos nyilvánosságot, más hangot ütöttem meg, de ez itthon volt csak szokatlan. Nyilván a kinézetem is hordoz üzeneteket, az is generálta a figyelmet, ahogy nőként pozicionálom magam, vagy hogy tetovált vagyok.