Frontvonalazás

Évtizedekig tartó következményei lesznek a Nova Kahovka-i gátszakadásnak. Az 1956-ban átadott vízerőmű fölötti, tíz balatonnyi vizet őrző tározóban évtizedeken át gyűlt az északabbra lévő üzemekből kikerült szennyeződés – egyebek mellett nehézfém, többféle vegyi anyag –, s ennek nagy része most az iszappal együtt elárasztotta a deltavidéket. A mérgező anyagokkal együtt fel nem robbant lövedékek ezrei is érkeztek, így akár életveszélyes is lehet a belépés az elárasztott területre.

A több mint tíz méter magas árhullám egész erdőket pusztított ki, madarak tízezreinek költőhelyét tette tönkre, halak ezrei vergődtek a megfulladásukig az iszapban. A szennyezés miatt a mezőgazdasági termelés is visszaesik, ami már csak azért is súlyos gondot jelent, mert ez a térség volt Kijev és több ukrán nagyváros „elemózsiáskosara”.

Veszélybe került a zaporizzsjai atomerőmű biztonsága is. A hat reaktort eddig a tározó vizével hűtötték, most, hogy a hatalmas mesterséges tóban 17 méterről kilenc méter alá csökkent a szint, a szivattyúk nem érik el a vizet. Így már csak a 47 millió köbméter vizet tartalmazó zárt hűtőmedence maradt, ám ez csak arra elég, hogy tovább hűtsék az úgynevezett hidegleállított öt reaktort, valamint a még melegleállított állapotban lévő, gőzt szolgáltató hatodik reaktort. Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora szerint ez azt jelenti, hogy Európa legnagyobb atomerőművét addig nem lehet újra üzembe állítani, amíg nem építik újra a gátat. „A hűtővízmedence fala viszont egyetlen tüzérségi találattal lerombolható, így az a jelen helyzetben nem tekinthető stabil hűtővízforrásnak” – írta blogjában a szakértő. Szerinte a gát elvesztése abból a szempontból is probléma az atomerőmű számára, hogy a Nova Kahovka-i vízerőmű volt az atomerőmű egyik rendkívüli áramforrása. „Persze van még számos távvezetéki kapcsolata – ha éppen nem lövik szét őket –, de a vízerőmű volt az egyik közeli forrás, ahonnan szükség esetén külső betápot kaphatott az atomerőmű” – vélekedett Aszódi Attila.