Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

HUNGARY SUNWODA: még egy akkugyár

Valóban megérkezett Magyarországra a ­világ kilencedik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda. Budapesti székhellyel bejegyezték a Hungary Sunwoda Automative Energy Technology Kft.-t, amelynek tulajdonosa a hongkongi Sunwoda. A cég befektetési szándékát először május elején vetették fel az ázsiai médban, miután a kínai vállalat együttműködési megállapodást írt alá a Magyarországon már megtelepedett dél-koreai SK vállalatcsoporttal. A cégadatokból a tervezett gyár helyszíne továbbra sem derül ki. Az alapító hongkongi társaság kézbesítési megbízottja Fási Ferenc, aki egyetemi tanulmányait részben a Corvinuson, részben Kínában végezte, majd 26 éves korától, 2014–2016-ban az akkugyártói befektetésekért lobbizó Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott. 2016 és 2019 között a pekingi magyar nagykövetségen kereskedelmi attasé volt, tavaly júniusig pedig a tajvani magyar kereskedelmi irodát igazgatta.