Rekordarányban költi a pénzt fegyverekre a kormány. Az épülő magyar hadiipart egyelőre csak a saját hadsereg fejlesztésére szánják, az exportot ugyanis blokkolja a kapacitáshiány és a kormány „békepártiként” kommunikált álláspontja.
A magyar fejlesztésű katonai drón bemutatóján. Van más is
Wise Group
Szárazonapuskapor
A Különleges Műveleti Dandár katonái. Ki is a háborúpárti?
Veres Viktor
Putyin elintézte azt, ami előtte egy sor amerikai elnöknek nem sikerült. Magyarországon az 1999-es NATO-csatlakozás óta az idei lesz az első olyan év, amikor a védelmi kiadások elérik a GDP 2 százalékát. Nagy ugrás ez a korábbi évekhez, sőt évtizedekhez képest, a NATO olvasatában viszont pusztán a beugrónak számító alapkövetelmény teljesítése.
A biztonsági környezet megváltozása miatt nemcsak Magyarország, de az egész katonai szövetség fegyverkezik. Miközben a tagállamok túlnyomó része továbbra sem teljesíti a NATO által megszabott 2 százalékos arányt, a szövetség elszántabb tagjai még annál is magasabb ráfordítást tartanának szükségesnek.
A vágyak és a valóság közötti különbségre persze van észszerű magyarázat. A vasfüggöny leomlása után a katonai fenyegetettség veszélye elhalványult, a biztonsági kérdések fókuszába gazdasági, szociális és környezetvédelmi szempontok kerültek. A volt keleti blokk országainak lobogóin még meg sem száradt a sarló-kalapácsokat átmázoló festék, máris a nyugati integráció felé vették az irányt. A jóléti államokat építő Európában pedig nem volt értelme tovább fenntartani a hidegháborúra szabott magas védelmi kiadásokat. Pedig igény lett volna rá: a 2000-es évtized elejétől erősödött a terrorfenyegetettség, növekedett a missziós békefenntartó műveletek száma, és már a 2008-as orosz–grúz háború is jelezte, hogy a putyini Oroszország is kezd „magára találni”. A Krím 2014-es bekebelezése pedig – mint ma már tudjuk – csak közbülső állomás volt az újabb attak előtt. Ez az év, vagyis 2014 hozta el a trendfordulót: a magyar védelmi kiadások ekkor voltak a későbbi fellendülés előtti mélyponton, a walesi NATO-csúcson pedig a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy 10 éven belül elérik a GDP-arányos 2 százalékos ráfordítást, aminek legalább az ötöde fejlesztésre megy. Noha akkoriban a tagállamok többsége csupán szimbolikus politikai gesztust látott a felajánlásban, Magyarországon tényleges cselekvés követte a csúcstalálkozót. 2017-ben útjára indult a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely tízéves céldátumot határozott meg az ambiciózus célok teljesítésére (a reform befejezése jelen állás szerint 2030-ra várható).
Még Donald Trump volt az amerikai elnök, amikor – az intő jelekre hivatkozva – a 2016-os NATO-csúcson arra figyelmeztette a szövetségeseket: nem járja, hogy Európa védelme költségeinek a nagy részét is az USA állja. Azt is belengette, hogy ha a kontinens tagországai nem teljesítik a kötelezettségeiket, akkor nem tekinti érvényesnek a kollektív védelemre vonatkozó ötös cikkelyt – vagyis azt, hogy ha egy NATO-tagországot támadás ér, a többiek a segítségére sietnek.
Az Ukrajna orosz megtámadása nyomán a kontinensre tavaly visszatért háború jórészt így is felkészületlenül érte a szövetséget; ekkor olyan fegyverkezési verseny bontakozott ki, amiből Magyarország is kivette a részét. Hazai sajátosság ugyanakkor, hogy amíg a NATO csupán azt várja el tagjaitól, hogy a védelmi költségvetés fejezeti kiadásain belül a fejlesztésre-beszerzésre fordított kiadások aránya legalább a 20 százalékot érje el (a többi a működtetés, illetve a személyi kiadás), azzal, hogy Magyarország 2022-ben már közel 50 százalékos arányban költött különböző harcászati eszközök beszerzésére, ebben az összefüggésben lekörözte a többi tagállamot. Igaz, volt is ok a kiadások szerkezetének átalakítására: a rendszerváltástól kezdve egészen a legutóbbi évekig a személyi ráfordítások jóval meghaladták a szakértők által ideálisnak tartott, 40 százalékos arányt. Ez pedig a másik két terület, különösen a fejlesztés rovására ment. Olyannyira, hogy a rendszerváltás és a Zrínyi nevét viselő program indulása között az egyetlen jelentősnek mondható beszerzés a 2001-es Gripen-lízing volt, ami lényegében teljes egészében elvitte az akkori, minimálisra szabott fejlesztési kiadásokat. Az elmúlt évek hatalmas fegyvervásárlásai – közülük is a legjelentősebb a csaknem 500 milliárd forintot kóstáló Leopard, Lynx és Gidrán harcjárművek beszerzése – mellett ugyanakkor az Orbán-kormánynak arra is volt gondja, hogy szabad szemmel is jól látható bérfejlesztéssel próbálja vonzóvá tenni a katonai pályát.
