LisztFerencszellemevéd

1989-ben diplo­mázott a Zeneakadémián. Chicagóban, a Roosevelt Egyetemen szerzett mesterfokozatot, Illinois-ban doktorált. 1997 óta tanít a Zeneakadémián, ahol 2012-ben a zeneszerzés tanszék vezetője, később rektorhelyettes is lett.

Kiss-Kuntler Árpád

Intő jelként lebeg a Zeneakadémia előtt azoknak az egyetemeknek a példája, amelyek – velük szemben – beadták a derekukat és engedtek a kormány egyetemmagánosítási szándékának. Utóbbiak a pénzeső ígérete ellenére azzal találták magukat szemben, hogy még annyi uniós forráshoz sem jutnak, mint korábban. Az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok tulajdonában lévő intézmények ugyanis az EU döntése alapján mindaddig nem részesülhetnek a közösségi forrásból, amíg a magyar kormány nem módosítja a rájuk vonatkozó törvényt, garantálva a függetlenségüket. Erről hónapok óta folynak a tárgyalások, s bár a hivatalban lévő államtitkárok, miniszterek mostanra elhagyták az alapítványok kuratóriumait, az uniónak más szervezeti és összeférhetetlenségi problémái is vannak a törvénnyel.

Márpedig amíg nincs megállapodás, addig az egyetemek nem tudnak részt venni az uniós mobilitási Erasmus+ és a kutatási pénzeket osztó Horizon Europe programban. Az alapítványi egyetemek sorra kapják az értesítéseket, hogy függetlenségük elvesztése miatt a társintézmények eltekintenek az ő részvételüktől. Legutóbb július 4-én jött az újabb hideg zuhany: ezúttal a szintén Horizon-finanszírozású COST (Európai együttműködés a tudományos és műszaki kutatások területén) program irányítóitól érkezett egy lista az együttműködésből kimaradó magyar egyetemek nevével. S bár a nem alapítványi Műegyetem egyelőre megúszta a kikosarazást, sok illúziójuk nekik sem lehet: egyszerűbb lesz a magyarokat kihagyni a konzorciumokból, hisz a bizonytalan státusú társaikkal a saját pályázatuk sikerét is kockáztatják.

Az Erasmus+-ból való kimaradás pedig számos diáknak okozhat majd csalódást: le kell mondaniuk arról, hogy fél vagy egy évet valamelyik uniós egyetemen tanulhassanak. A kormány, mintha nem fogná fel a probléma súlyát, azt szajkózza, hogy majd a magyar költségvetés pótolja az uniós pénzeket. Ez akár így is lehet, azonban ezek a programok nem így működnek: a diákcserék például az Erasmus keretén belül futnak, aki nincs benne, az nem tud hallgatót küldeni európai egyetemekre. A kutatási célokra már el is különített a kormány 5 milliárd forintot, azonban a gond ott is az, hogy az érintett magyar egyetemek kutatói ki lesznek zárva olyan nemzetközi hálózatokból, amelyekbe csak nagy nehezen, sokéves kiváló munkával és kapcsolatépítéssel tudtak bekerülni.

A nemzetközi kutatóhálózatból való kimaradás fenyegeti azt a szándékot is, amelyet az egyetemek magánosításakor a kormány célként hirdetett meg, hogy ezek az intézmények verekedjék be magukat a nemzetközi egyetemi rangsorok első 100, de legalább 200 helyezettje közé. A rangsorok felállításakor azonban komoly súllyal szerepel a feltételek között a kutatási teljesítmény.

Pedig lenne hova javítani: a legutóbbi, a QS (Quacquarelli Symonds) által felállított rangsorból például kiderül, hogy ezek a magyar alapítványi egyetemek egyre hátrébb kerülnek. Mint arra Fábri György, az ELTE PPK Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője a ranking.elte.hu oldalon felhívta a figyelmet, a nyolc rangsorolt osztrák egyetemből öt, a kilenc finnből hét a legjobb ötszázban van, miközben a magyar egyetemek közül ezt egynek sem sikerült elérnie. A Szegedi Tudományegyetem állíthatja ugyan büszkén magáról, hogy a legjobb a magyar egyetemek közül, ám alapítványi tulajdonba kerülése óta folyamatosan csúszik vissza a rangsorban, az 501–510. helyről előbb az 551–560. helyre, jelenleg pedig a 601–610. helyen található. A Debreceni Egyetem még nagyobbat esett, az 521–530. helyről a 671–680. helyre. Az pedig már önértékelési zavarnak tűnik, amikor ezt az intézmény azzal próbálja menteni, hogy „a rangsor élén idén is a Debreceni Egyetem tengerentúli partnere, az egyesült államokbeli Massachusetts Institute of Technology (MIT) végzett”.