Torkáraforrt

Hét év kihagyás után jelent meg Móricz Zsigmond naplófolyamának újabb, immár negyedik kötete. E nyolcszáz oldalnyi feljegyzés egyetlen esztendő köz- és magántörténéseinek móriczi krónikája. 1935 az író egyik legtermékenyebb éve: négy regénye jelent meg (köztük A boldog ember és a Rab oroszlán című remeklések) és egy novelláskötete. S mindeközben zajlottak három hangosfilmjének forgatásai vagy előkészületei. A korábbiaknál ugyan kedvezőbb szerződést kötött az Est-lapok sajtókonszernjével, ám a havonta hat nagy cikk és két elbeszélés, valamint az évente egy folytatásos regény írófeletti vállalás volt. De Móricz még ezt is túlteljesítette.

A percenként 72 szótagos sebességgel írógépbe püfölt másfél-két ezer gépelt oldalnyi 1935-ös napló a szépírói és publicisztikai termésen felüli érdekfeszítő írászuhatag. A közreadó és előszóíró Cséve Anna irodalomtörténész, no meg a Kronosz Kiadó jóvoltából az utókori olvasó előtt megnyílik a „parasztság írójaként” elkönyvelt nagymester jóval tágasabb intellektuális műhelye, ahol egyaránt kavarognak vegytiszta és zavaros gondolatok, ahol jól megfér egymással az emberi szabadságba vetett töretlen hit, a magyarság felemelésének őszinte vágya és a szalonzsidózás. Az önmagával folyamatosan párbeszédet folytató, magát meggyőző vagy csak győzködő író naplójában a személyes tapasztalatai, konfliktusai nyomán a korszak irodalmi, sajtó-, illetve nagypolitikai berkeinek kulisszatitkai is fel-feltárulnak, s olykor még Móricz képzeletbeli és valóságos hálószobájának ajtaja is megnyílik.