Lev Tolsztoj: Háború és béke

Woody Allennel egyetértve mondja a Háború és béke legújabb fordítását jegyző Gy. Horváth László, hogy ez a regény bizony minden szempontból magukról az oroszokról szól.

„Olyan ez, mint az Iliász” – jellemezte saját művét, a Háború és békét Lev Tolsztoj. Szerénytelennek tűnhet a kijelentés, de joggal emeli ki a nagyregény felbecsülhetetlen értékét, amelyet máig a világirodalom egyik remekeként tartanak számon. „Nemcsak az orosz Iliász, de az orosz Odüsszeia is” – állította „Oroszország-­regényéről” a 2005-ben, 81 évesen elhunyt Török Endre irodalomtörténész. Valamelyest az érintett nép véleményét is továbbította állításával Török, mivel 1953 és 1955 között a Volga mellett, Szaratovban, száműzött irodalomtörténészek között élt.

Tolsztoj eredetileg azt tervezte, hogy Három korszak címmel olyan művet tesz le az asztalra, amely az 1812. évi borogyinói csatával indul, majd kitér az 1825-ös dekabrista puccsra, és a lázadás leverése után a kivégzéstől ugyan megmenekült, de Szibériába száműzött felkelők 1856-os hazatérésével zárul. A Háború és béke végül az 1805 és 1820 közötti időszakban játszódik. Kimaradt belőle például a titkos társaság története, amely a napóleoni háborúk alatt a nyugat-európai politikai kultúrával megismerkedő, ezért otthon is reformokat követelő nemesekből és értelmiségiek­ből szerveződött, és a hadseregre támaszkodva a dekabrista felkeléssel 1825. december 26-án megpróbálta megdönteni az abszolút monarchiát.

Tolsztoj a megvalósultnál is nagyobb szabású tervét 1862-ben vetette el, és ettől fogva az Orosz Birodalom Napóleon felett aratott győzelmére helyezte a hangsúlyt, melynek éppen akkor volt az 50. évfordulója. De a véres események, a borogyinói és az austerlitzi ütközet vad csatajelenetei csak hátteréül szolgálnak az egyéni sorsoknak, szerelmeknek, emberi kapcsolatoknak és tulajdonságoknak, társadalmi változásoknak. A Háború és béke cselekménye – dióhéjban – valójában négy grófi, illetve hercegi család története. A Bezuhovoké, a Rosztovoké, a Bolkonszkijoké és a Kuraginoké. A szerelmi szál lényege, hogy Pierre Bezuhov és Andrej Bolkonszkij is Natasa Rosztovába szerelmes. Ők azonban csak a főhősök, mellettük vagy ötszáz szereplő mozog ebben a történelmi élőképben: a támadó franciák vezérétől, Napóleontól kezdve a lételemének a katonáskodást tartó Nyikolaj Rosztov grófon át egészen a halogatás taktikájával sikerre jutó és minden szenvedés iránt érzékeny zseniális hadvezér, ­Mihail Kutuzov tábornokig meg a parasztokig, akiket hiába fűt a hazafias lelkesedés, valójában ágyútöltelékké válnak.

Jasznaja Poljana-i birtokán a szerző többéves tervezgetés után látott hozzá a hatalmas mű megírásához, és 1868-ra fejezte be. A regény 1865-től több mint négy éven át folytatásokban jelent meg a Russzkij Vesztnyik hasábjain. Magyarul először a Révai Testvérek Kiadója adta ki 1907-ben, Ambrozovics Dezső fordításában. 1928-ban Bonkáló Sándor ültette át magyarra a Gutenberg, 1954-ben pedig Makai Imre az Új Magyar Kiadó számára. Hetven éven keresztül ez a fordítás látott napvilágot a más-más könyvműhelyekben készült egymást követő kiadásokban, olykor némi módosítással. Legutóbb 2012-ben, még az Európa Könyvkiadó főszerkesztőjeként „porolta le” Gy. Horváth László, aki a regénynek a 21. Század Kiadónál nemrég megjelent vadonatúj fordítását jegyzi. Műfordítói pályája legnagyobb részében angol nyelvű irodalmat ültetett át magyarra, de 2017-ben belevágott a XIX. századi orosz klasszikusokba, amelyekhez fiatalkora óta vonzódik. Tolsztojtól 2021-ben az Anna Karenyinát fordította le, most pedig a Feltámadás új szövegén dolgozik. Tudomása szerint eddig csak egyetlen elődje, az 1855-ben született Louise Maude ültette át Tolsztoj mindhárom nagyregényét más nyelvre, aki férjével, Aylmerrel az orosz író műveinek ismert angol nyelvű fordítójának számított.

Roger-Viollet via AFP

A Háború és békén majdnem két évet dolgozott Gy. Horváth László, nem elavult szavakat cserélt ki, sőt vannak benne régies kifejezések is az egy-egy „„furi” köznapi mellett. Nem egyszerűen változtatott az előzőn, hanem teljesen új magyar szöveget alkotott. „Amiben persze lehetnek véletlen egyezések – mondja –, mint ahogy Makaiéban is vannak egészen meglepő azonosságok

Ambrozovics Dezsőével.” Gy. Horváth leginkább azért gondolta úgy, hogy újra elölről neki kell veselkednie a műnek, mert amikor a hetven éve forgalomban lévő fordítást többször is szerkesztette, meglepte, hogy Tolsztoj körmondatait Makai szétszabdalta. Ezeket ő most újra egyesítette. Ettől nemcsak az eredetihez hűbb, hanem méltóságteljesebb is lett a szöveg. Megkönnyíti az olvasó dolgát, hogy a sok francia kifejezést, megfogalmazást tartalmazó műben csak utal arra, amikor az orosz arisztokrácia ezen a nyelven társalog. A mondataikat zökkenőmentesen lehet magyarul követni, nem pedig lábjegyzetekből kibogarászni a francia beszélgetés jelentését. „Nem szentségtörés ez – jelzi a műfordító –, többször is megesett már a regény fordítástörténete során, maga Tolsztoj is engedélyt adott erre az egyik angol fordítójának.”

Magyarországon talán senki sem ismeri jobban Gy. Horváthnál a Háború és békét, hiszen szerkesztőként is számtalanszor szóról szóra ellenőrizte, elemezte a grandiózus regényt, most meg naponta órákat töltött azzal, hogy megtalálja az eredetinek megfelelő magyar kifejezéseket. Tehát talán épp ő a legalkalmasabb arra, hogy megfejtse, miért változatlan az érdeklődés 2023-ban a majdnem ezerötszáz oldalas, XIX. századi mű iránt: „Makacsul hiszem, hogy a jó nagyregényeket szeretik az olvasók. Végül is az nem lehet szempont, hogy minél hamarabb érjek a végére valaminek. Ha egy nap vagy egy hét helyett hónapokat tölthetek egy ilyen nyüzsgő, eleven világban, miért ne örülnék ennek? Egy szép helyen a turista is szeret többet kószálni. És jól mondta Woody Allen, amikor gyorsolvasási eredményeiről beszélt: ez a regény bizony az oroszokról szól. A történelmükről, kultúrájukról, embertípusaikról, tájaikról, hiedelmeikről, arról, hogyan szeretnek, hogyan gyűlölnek.”

Valóban van benne minden: jólelkűség és alávalóság, hűség, árulás, vérfertőzés. Ráadásul akkor is Oroszország és Európa állt egymással szemben. Akkor éppen olyan öldöklő háborúban, amelyben Oroszország volt a megtámadott fél. Napóleon pedig – Tolsztoj történelemszemlélete szerint – mérhetetlen becsvágya miatt bukott el. Mindenáron a saját elgondolása szerint akarta átalakítani a világot, és jogot formált arra, hogy emberi életek felett rendelkezzen. ¬ Mátraházi Zsuzsa