¬ A fotói alapján évek alatt szemüveges értelmiségiből mosolygó hipszter lett, most pedig kopaszra nyírt fejjel, fekete bőrszerkóban, határozottan néz a kamerába. Ez csak külsőség, vagy belső átalakulást is mutat?

A fővárosi középosztálybeli értelmiségi családban, ahol felnőttem, az Oscar Wilde-típus volt a homoszexuális férfi egyetlen mintája. Jóval később jöttem rá, hogy nem kell megfelelni azoknak a kliséknek, amiket a társadalom ránk aggat. Megszerettem a keményebb zenei stílusokat. Az egész a black metallal indult még Izlandon, és ahogy a világ egyre borzalmasabb hellyé vált, az én politikai meggyőződésem is mindinkább radikalizálódott. Ez családi vonás, hiszen a Maxigas néven ismertté vált bátyám, Péter, aki most az Amszterdami Egyetemen tanít, mindig is meghatározó alakja volt a magyar baloldali életnek. Az ő nevéhez fűződött az első budapesti házfoglalás, és azóta is ismert tagja a nemzetközi anarchista hackerközösségnek.

¬ Ellentmondást érzek a baloldaliság és a black metal között.

A black metal korai története valóban sokszor összefonódott a szélsőjobbal, mára viszont már virágzó antifasiszta black metal szcéna is létezik, ahol transznemű előadók is jelen vannak. A mainstream médiában a punkok és a metálosok sokszor a toxikus maszkulinitás archetípusaként jelennek meg, de én soha annyi kedvességet nem tapasztaltam, mint közöttük.

¬ Mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt elhagyta Magyarországot?

A valóságban a kivándorlás nem úgy zajlik, hogy valami nagy trauma után bepakolom a bőröndömet. Mi az akkori párommal nem valami elől, hanem valami felé mentünk, amikor Izlandra költöztünk, miután megszerettük. De azóta már minden héten van olyan hír Magyarországról, ami miatt úgy érzem, ha nem tettem volna meg, akkor most szedném össze a cuccaimat.

¬ Közben szitkozódik a verseiben: „Átok verje puhára, ki száműzetésbe vetett, (…) ki otthonomat pusztítva gyarapszik!” Mi kellene ahhoz, hogy hazajöjjön?

Ha holnap összedőlne az Orbán-rendszer, akkor is nagyjából húsz évbe telne, mire Magyarország élhető hellyé tudna válni, olyan struktúrákat tettek tönkre, amiket nem lehet egyik napról a másikra újraépíteni. Plusz sikerült a magyar társadalomból az idegen- és nőgyűlölettel, a transz- és homoszexuálisokhoz való hozzáállással a legrosszabb ösztönöket kihozniuk.

¬ A verseiből mégis süt a honvágy.

Az, hogy az embernek fáj a veszteség, nem jelenti azt, hogy haza akar menni.

¬ Mennyire intenzív ez a fájdalom?

Baromira. Amikor az ember először kezd tanulni egy nyelvet idegen közegben, és azon az új nyelven kell kifejeznie magát, az olyan érzés az első egy év során, mintha a jelenlegi intellektusoddal egy hatéves mozgássérült gyerek testébe lennél bezárva. Ez fizikailag is így érződik. Nekem ez együtt járt pszichoszomatikus betegségekkel, pánikrohamokkal, egy év pszichoterápiával.

¬ Végképp szakít a magyar nyelvvel?

Most már itt élek, az itteni barátaim többsége németül olvas, itt van a közönségem is. A költészet nekem az emberi kapcsolatokról, a közös élményekről szól. Másrészt azé a költészet, aki megfizeti. Az utóbbi két évben azzal a német verseskötetanyaggal, ami még meg sem jelent, két ösztöndíj és egy fesztiválmeghívás révén tízezer eurónyi bevételre tettem szert. Ez több, mint amennyit valaha kerestem irodalommal Magyarországon. Persze ez még nem jelenti azt, hogy Németországban képes lennék főállású íróként megélni, tök jó, hogy az írás mellett van stabil polgári állásom is.

¬ Amikor betoppant Izlandra, aztán német városokba, hogy tett szert állásokra nemzetközi művészeti intézményekben, és publikálási lehetőségre?

Nagy elszántság és rengeteg meló kellett hozzá. Az embernek le kell vetkőznie azt az álszerénységet, ami a magyar irodalmi értelmiség egyik legborzalmasabb rákfenéje. Ott kell lenni eseményeken, beszélni kell emberekkel, ismeretlenül is rá kell írni arra, akinek szereted a verseit, le kell ülni vele kávézni, el kell járni fesztiválokra, kéziratokat kell küldeni folyóiratoknak. Amellett, hogy írok, 17 éves korom óta dolgozom kulturális menedzserként. Ez sokat segített ebben is.

¬ Honnan az adottsága a kulturális szervezéshez?

Mivel apám mérnök, anyám gyógypedagógus, a legfontosabb képességem, hogy a bonyolultnak tűnő dolgokat, amilyen egy fesztivál, egy idióta számára is átlátható rendszerbe tudom foglalni. Anyám révén sok időt töltöttem speciális nevelési igényű gyerekek között, ami később sokat segített a művészekkel együtt dolgozásban is.

¬ Az írók kivárnak a Libri tulajdonosváltásával kapcsolatban. Ön mire alapozza a borúlátást?

Most a fél magyar irodalmi élet abba az élethazugságba menekül, hogy az MCC tulajdonszerzése a Libriben egyszerű piaci folyamat, nem a maffiaállam ideológiai terjeszkedése. Lófaszt! Amikor a jobboldali figurák a magyar kultúra bármely más területén átvették a hatalmat, a piaci vagy a közönségsiker nem számított többé. Ha az MCC úgy dönt, hogy a Jelenkor csak Wass Albert műveit jelentetheti meg, akkor majd szétküldi ezeket az általános iskolákba és a kormányhivatalokba, és lobogtatják, hogy hány ezer példány fogyott el belőlük. Az LMBTQ-témájú könyveket máris befóliázták. Mindettől a lehető legtávolabb akarok maradni. ¬ Mátraházi Zsuzsa